Kész az M7-es Siófok és Zamárdi között
Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala, a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között.
2018.11.12 16:47
Négy éven belül megépül az A8-as autópálya
Csaknem egyhangúlag megszavazta szerdán a román képviselőház azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely arra kötelezi a bukaresti kormányt, hogy négy évben belül megteremtse az autópálya-összeköttetést az Erdély és a keleti országrész (Moldva) között a Marosvásárhely-Jászvásár (Iasi) útvonalon.
2018.11.07 15:14
Ekkorra érhet az országhatárig az M8-as
Százhatvan milliárd forintos hazai és uniós forrásból csaknem 1200 kilométernyi mellékút, főút és autópálya rendbetétele kezdődött meg az idén.
2018.11.06 16:12
Nemzeti légitársaságot gründolna Szlovákia
Kormánygépük már régóta van, most azon gondolkodik a kabinet, hogy Pozsony-Kassa között rendszeres légijárat is induljon. Kétszer már beleállt a földbe az állami cég.
2018.10.16 12:54
Az M4-eshez fog csatlakozni az észak-erdélyi autópálya
Román-szlovák konzorcium fejezheti be az A3-as, észak-erdélyi autópálya román-magyar határig érő 33,9 kilométeres szakaszát – közölte kedden a Bihar megyei prefektusi hivatal.
2018.10.02 14:55
Belehúztak a románok, az észak-erdélyi autópálya újabb szakasza nyílt meg
Pénteken megnyitották a forgalom előtt a romániai A3-as, észak erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti kilenc kilométeres szakaszát.
2018.09.28 16:23
Hogy lesz sztrádája a magyar Suzukinak?
A magyarországi nagy autógyárak közül egyedül az esztergomi Suzuki nem autópálya mentén fekszik. Persze a szentgotthárdi Opel is hasonló helyzeten van, de a 8-as főút túlnyomó részt 2x2 sávos, tehát jelentősebb áteresztő-képessége van, mint az Esztergomot a fővárossal összekötő 10-es útnak. Annak néztünk utána, mikorra várható, hogy Esztergom is bekapcsolódik a hazai sztrádarendszerbe.
2018.09.12 06:00
Már tervezik az M0-s hegyvidéki szakaszát
Két év múlva kezdődhet meg az M0-s hiányzó nyugati szakaszának építése, miután az állami beruházó kiválasztotta az előkészítő tervezőt – közölte a Magyar Idők.
2018.09.10 14:06
Felújítják az M1-est, háromsávos lesz
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
2018.08.25 14:17
Felülvizsgálják a cseh autópályadíj-beszedési pályázatot
A cseh versenyhivatal az UOHS valószínűleg ismét megvizsgálja a tehergépjárművek autópályadíj-beszedési rendszerének 2019 utáni üzemeltetésére kiírt, majd érvénytelenített pályázatot.
2018.08.22 15:35
Mától lehet autózni az M4-es új szakaszán
Forgalomba helyezték az M4-es gyorsforgalmi út új szakaszát Ceglédbercel és Cegléd között csütörtökön.
2018.08.16 14:00
Ingyenes az M6-os egy szakasza mától
Az M0-s autóút fejlesztési munkálatai miatt díjmentesen közlekedhetnek az autósok keddtől az M6-os autópálya M0-s autóút - Érd észak csomópont közötti szakaszán.
2018.08.14 08:56
Sírnak a románok, bezzegország lettünk
Magyarország kicsi, mégis tele van autógyárakkal meg autópályákkal, Románia két és félszer akkora, mégis csak a Ford és a Renault tudott oda települni. A kolozsvári hírportál bezzegországot emleget. Elvesztegetett évek, rövidlátó politikusok.
2018.08.08 14:18
Gyorsabban lehet hajtani mától az osztrák autópályán
Kísérleti jelleggel felemelik a sebességhatárt osztrákok, mindezt 88 másodperc megtakarításért. 140 km/óra lesz a felső határ.
2018.08.01 15:13
Még nincs kész, de átadták az autópályát Romániában
Csaknem 30 kilométer hosszú új autópálya-szakaszt nyitottak meg a forgalom előtt Erdélyben hétfőn este a román hatóságok, az út Tordát (Turda) Nagyenyeddel (Aiud) köti össze.
2018.07.31 12:23
Bővítik Kecskemét körül az úthálózatot
Megkezdődik az 54-es főút M5-ös autópálya és 5-ös főút közötti szakaszának kapacitásbővítése; az alapkőletételen az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a következő évek egyik kiemelt feladatának nevezte a közúthálózat hiányzó elemeinek pótlását, továbbá a sztrádák elvezetését az országhatárokig.
2018.07.12 09:48
Nyolcvan milliárd forintot ad az EU az erdélyi autópályára
Több mint 246 millió eurót (körülbelül 80 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió kohéziós forrásokból észak-erdélyi közútfejlesztésre – jelentették be kedden Brüsszelben.
2018.06.19 15:03
Júliusban írják ki a pályázatot az észak-erdélyi autópályára
Romániában júliusban írják ki a pályázatot az A3-as (észak-erdélyi) autópálya Szilágy megyei szakaszának tervezésére és megépítésére.
2018.06.13 11:21
Felülvizsgálja a kormány az autópálya-építési terveket
A közlönyben az áll, a kormányfő felkérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy vizsgálja felül, és készítsen jelentést a kormány részére a beruházásokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról – olvasható a Magyar Közlönyben.
2018.06.11 09:14
Törökország fizeti a Szarajevó-Belgrád autópályát
Törökország mintegy hárommilliárd eurót biztosít a Szarajevót és Belgrádot összekötő autópálya kiépítésére, az erre vonatkozó pályázatot a nyáron írják ki – jelentette ki Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja vasárnap Szarajevóban, miután tárgyalást folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
2018.05.22 12:23
Hatsávosra bővítik az M1-est
Tervezőt keres az állami beruházó az M1-es hatsávossá bővítésére, a jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére.
2018.04.17 10:22
Szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése
Szünetel az úthasználati jogosultságok, az e-matrica és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj értékesítése április 15-én, vasárnap éjszaka 1 és hajnali 5 óra között rendszerfejlesztés és karbantartás miatt – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
2018.04.12 14:40
Elektronikus autópálya-díjrendszert vezet be Szlovénia
Április 1-jétől elektronikus autópályadíj-, úgynevezett DarsGo rendszert vezet be Szlovénia a 3,5 tonna feletti gépjárművekre, a többi járműre továbbra is a matricarendszer lesz érvényben.
2018.03.31 06:32
Forgalommal szemben a pályán? A Bosch erre is figyel
Életet menthet: az aktuális mozgási adatokat elemezve értesítést küld minden érintettnek a Bosch újítása, ha egy autós a nem megengedett irányban hajt fel az autópályára.
2018.03.26 16:40
Új út vezet a tatabányai ipari parkba
A tatabányai ipari parkban megkezdődött egy másfél kilométeres feltáró út építése, mely a térség egyik főútjára csatlakozva lehetővé teszi az ipari övezet bővítését.
2018.03.23 11:17