Így újították fel a nyitható tetejű Seat 600-ast
A Seat a Barcelonai Autókiállításon mutatta be a ´70-es évek legnépszerűbb autója, a 600-as felújított változatát. A kisautó ugyanis idén ünnepli 60. születésnapját, és ez alkalommal a gyári szakemberek a Seat 600 Convertible, a nyitható tetejű 600-as modernizált változatát állították ki. Mintegy 30 szakember többnyire kézi munkával végezte a nem mindennapi feladatot. Íme, a restaurálás legérdekesebb részletei:
2017.05.26 14:33
Már Londonban vannak a magyar fiatalok az energiatakarékossági versenyen
A Shell Eco-marathon versenyen idén három magyar csapat vesz részt, akik már megérkeztek az üzemanyag-hatékonysági versenyre Londonba, hogy a technikai és biztonsági ellenőrzés után a pályán tesztelhessék az autójukat.
2017.05.23 13:37
Ilyen a 2017-es Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio
Még 2014-ben a Fiat Chrysler Automobiles bejelentette, hogy megpróbálja új életre kelteni a haldokló Alfa Romeo márkáját, nem máshogy, mint hét új modellel, amik 2018-ig megjelennek.
2017.05.23 12:32
Az új Seat Ibiza nosztalgiát idéz elő, ugyanakkor teljesen más, mint elődei
Négy generáció és több mint 5,4 millió értékesített darab után az új Seat Ibiza a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal, kimagasló dinamikával, jelentősen továbbfejlesztett belső térrel és kényelemmel „megpakolva” érkezik az ügyfelekhez.
2017.05.19 10:35
Automotive Innovations Award 2017: az Audi a leginnovatívabb márka
Sorozatban másodszor szerezte meg a prémiumgyártók között az első helyet az Audi az Automotive Innovations Award (Autóipari Innovációs díj) értékelésében. Ezzel a négykarikás márka ismételten bizonyította sokoldalúságát és innovációs erejét az olyan fontos jövőtémákban, mint a légellenállás, a könnyűszerkezetes építésmód, a connnectivity vagy az automatizált vezetés.
2017.05.16 14:04
Évi 200-300 millió eurót fektet a digitális szolgáltatások fejlesztésébe a Porsche
A vezető nélküli autók és a car sharing (autó megosztás) megjelenésére a Porsche a digitális szolgáltatások fejlesztésével reagál. A Volkswagen leányvállalata közben közzétette első negyedévi eredményeit is, nyeresége 986 millió euró volt a tavalyi év azonos időszakában elért 661 millió euró után.
2017.05.16 09:10
Itt a VW költségnyírásának első konkrét eredménye
Az első negyedévben negyven százalékkal ugrott meg a német konszern üzemi eredménye, azonban még így is vannak olyan fontos piacok, ahol a dízelbotrány előtti állapotokat csak az évtized végére tudja visszaállítani a gyártó.
2017.05.08 12:30
Kedvező eredménnyel zárta a BMW az első negyedévet
A német BMW autókonszern jelentős profitnövekedést ért el a március végével zárult első negyedévben – derült ki a vállalat által közölt adatokból.
2017.05.06 06:35
Lepsényi: digitális ipari technológiákat mutat be az idei Ipar Napjai Kiállítás
Digitális ipari technológiákat, az Ipar 4.0 gyakorlati alkalmazását mutatja be az idei Ipar napjai kiállítás a budapesti Hungexpón – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
2017.05.05 13:38
Jelentősen nőtt a forgalomba helyezett autók száma Romániában
Az első negyedévben több mint 150 ezer autót helyeztek forgalomba Romániában, 74,4 százalékkal többet, mint 2016 első negyedévében – közölte a román statisztikai intézet.
2017.05.05 12:14
A vártnál jobb negyedévet zárt a General Motors
Felülmúlták az elemzői várakozásokat az amerikai General Motors első negyedéves eredményei.
2017.05.02 08:15
Nőtt a Volvo AB negyedéves működési eredménye
Nőtt, az elemzők által vártnál nagyobb lett a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AB idei első negyedévi működési eredménye az egy évvel korábbihoz képest.
2017.04.25 11:40
A 2017-es Kia Soul felrepítette magát a képzeletbeli dobogó tetejére
A Kia frissen bemutatott turbófeltöltős crossovere pozitív meglepetést okozott.
2017.04.23 06:30
Rekordmagasságokban a 90 éves Volvo eladásai
Anders Gustafsson, a Volvo legrégebbi márkakereskedésének alelnöke a legegyedibb perspektívából látja a Volvo 90. születésnapját, egyedibből, mint más a vállalat ügyvezetői csoportjából. A 48 éves svéd családja már 45 éve értékesíti a márka autóit a Bildeve cégen keresztül Dél-Svédországban. Hasonlóan, mint a Volvo, a Bildeve is 90 éves lesz idén, és mindkét cég virágzik.
2017.04.18 11:25
Április 15-ig lehet kedvezményesen helyeket foglalni az Automotive Hungaryre
Foglalja le helyét kedvezményes áron és válassza ki standhelyét a pavilonban jelentkezésével egy időben!
2017.04.03 11:03
Öntészeti gépek, présöntők, olvasztók, kemencék – 2019-ben is lesz kiállítás Düsseldorfban
The Bright World of Metals – A fémek csillogó világa címmel várják ismét a szakembereket Düsseldorfba.
2017.03.18 07:02
VW Arteon: tovább jut, mint az elődje?
Új, a CC alapjaira épülő prémium modellt küld csatasorba a német autógyártó. A gép ezen a héten debütál a Genfi Autószalonon, ennek megfelelően mutatjuk, mit lehet eddig tudni a Passat fölé pozícionált újdonságról.
2017.03.07 07:18
Tovább gyengül az USA autópiaca
Eltelt egy újabb hónap, mely visszaesést hozott az Egyesült Államok eladásaiban. A gyártók szokás szerint vegyesen teljesítettek, csúnya mínuszok és masszív növekedések egyaránt vannak a februári listán.
2017.03.03 06:30
Kína húzta le a VW-csoport januárját
813 ezernél is több kocsit és haszongépjárművet szállított le a teljes Volkswagen-konszern az év első hónapjában. Kínával együtt mínusz négy, nélkül viszont plusz öt százalék a változás 2016 januárjához képest.
2017.02.22 10:30
A KPMG mindig tud frissíteni: újabb válaszok a járműipar jövőjéről
Interaktív felülettel és a korábbinál is frissebb, ágazati vezetőktől kapott válaszokkal áll szolgálatba a Global Automotive Executive Survey 2017 - az iparág gyorsabban változik, mint hinné!
2017.02.16 08:45
Ezt várja a brexittől Brit Járműgyártók Szövetsége
Bőven volt téma a Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) tavalyi évet összefoglaló rendezvényén, melyen 2017-ről is szó esett.
2017.02.08 10:30
Itt a fordulat? Mínuszba bukott az USA autópiaca
Piros számokat hozott az új év az Egyesült Államokban, hiszen 1,9 százalékkal kevesebb kocsi fogyott. Persze volt, aki ezúttal is tovább növelte az értékesített darabszámot.
2017.02.07 10:21
Erős évkezdés, kitárták pénztárcájukat a spanyol vevők
11 százalékkal ugrott meg januárban Spanyolországban az új autók piaca, főleg az olcsóbb kocsiknak köszönhetően. A Seat erős szereplése nem újdonság, viszont van két meglepően sikeres gyártó.
2017.02.02 09:35
A Mercedes már nagyon várja a Genfi Autószalont
Márciusban mutatkozik be a csillagos márka E-osztályának új kabrióverziója. Egyesek már a tesztvezetésen is túl vannak, a többieknek egyelőre be kell érnie a frissen elárult műszaki paraméterekkel.
2017.01.30 08:48
Kihívás, fejlődés, rugalmasság – ezért érdemes a Dana Hungary munkatársának lenni
Új év, új feladatok, mindenekelőtt a kollégák megbecsülése, megtartása – erről beszélgettünk Charles Wassen ügyvezetővel.
2017.01.26 08:30