Ian Callum – az élő autóipari legenda

Miközben sokunk arra vágyik, hogy megismerje, hogy készültek olyan autók, mint az Aston Martin DB7, a Vanquish, a Jaguar F-type, az F-Pace, és mostanában inkább az I-Pace, a 2019-es év autója, másokat az érdekel, mi vezette Ian Callumot, milyen volt a tervezés iránti szenvedélye, filozófiája, és hogyan jött rá az ipar arra, hogy a dizájn kereskedelmi előnyökhöz vezet.

Ian, a The Manufacturer magazinnak adott interjújában elmondta, már nagyon fiatal korától autókat akart tervezni, édesanyja tanította meg neki először, hogyan rajzolhat háromdimenziós kereket. Önmagát mindig is lázadónak tartotta. Sikerét pedig véleménye szerint annak köszönheti, hogy a 70-es években az Egyesült Királyság tervezői és kreatív oktatása az élvonalba lőtte az országot. Kérdéses számára azonban, hogy mi lesz a jövőben, ha Kína és Dél-Korea átveszi a vezetést.

Callum a Királyi Művészeti Kollégium (Royal College of Art) elvégzése után a Fordnál kezdett dolgozni, azt azonban kevesen tudják, hogy a Vauxhallhoz is jelentkezett, de nem felelt meg a követelményeknek.

A Fordnál töltve gyakornoki idejét megértette, mindennek megvan a maga értéke. Elmondása szerint több kormánykereket tervezett, mint amennyit bárki is az ismeretségi körében, többek között az ő keze munkája a Sierra, a Transit kisteherautó és a Granada légzsákos kormánykereke is. Hálás a Fordnak, mert az segített saját határainak feszegetésében, amikor körbe utazhatta a világot, hogy tanuljon.

Kritikus pont a tervezés

A tervezés fontossága – Callum szerint – az 1950-60-as évekre nyúlik vissza, ekkor kezdték marketing kampányokkal felkelteni a nagyközönség figyelmét, minden évben új modell került a piacra, így lehetővé téve, hogy „az autó olyan lett, mint egy kifutón szereplő divatcikk”.

Míg a mérnöki munka fontos maradt, az alapvető platformok változatlanok voltak, a tervezés, a színek, az anyagok és az enteriőrök azonban gyorsabban változtak, mint ahogy ma tudnak. Ez természetesen nem volt fenntartható, így a 70-es években meg is változott.

1990-ben mégis otthagyta a Fordot, és a TWR Design-nál Peter Stevenshez és Tom Walkingshawhoz csatlakozott. Ennek fő oka az volt, hogy folyamatosan ingáznia kellett Torino és az Egyesült Királyság között, emellett megduplázták fizetését, saját stúdiója lehetett és nagyobb művészi szabadságot kapott. Mindemellett szokatlan volt számára, hogy egy nagyvállalat után egy aprócska műhelyben dolgozzon.

Koncepcióit először egy agyagmodellező csapattal dolgozva alakította ki, hogy megbizonyosodjon, minden részlet, minden sarok tökéletes. Volt, hogy egy motor 20 milliméterrel volt nagyobb, mint ahogy nekik tetszett. Szerinte fontos, hogy, tervezőként tudja az ember, hogyan és miből áll össze egy autó, és ismernie kell a bizniszen belüli politikát is.

Jaguar-korszak

Callum számára hatalmas váltást hozott 1999-ben, amikor a kisvállalkozásból visszatért a Ford Csoporthoz. Rengeteg motivációja volt abban, hogy a Jaguarból újra olyan vállalatot hozzon létre, mint amilyenre a 60-as évekből emlékszik – dinamikus, menő, fiatalos. Ehhez képest maradt konzervatív, „öreg bácsik” autója, és ez 30 év alatt nem változott meg.

Callum J Mays-szel és Gerry McGovernnel együtt dolgozott, közvetlen Dr. Ralp Speth vezérigazgató keze alá, aki igazán értette a tervezésben rejlő hatalmat.

Kedvenc Jaguar modellje az I-Pace, amit az alapoktól ők készítettek. A vállalat vezetése eldöntötte, hogy szükség van egy teljesen elektromos platformra, így ez volt az első alkalom, hogy tiszta lappal kezdtek, szó szerint és átvitt értelemben is.

A C-X75 koncepció autó sosem került gyártásra, csupán öt prototípus készült belőle, azonban ez egy olyan oktató autó, amely felfejlesztette a tervezést mindarra, amit ma láthatunk. Callum sajnálja, hogy nem lett belőle semmi, mivel a piac nem volt megfelelő hozzá, egy egymillió font értékű szuperautó és egy tömeggyártásra specializálódott vállalat így ilyen mennyiségnél kihívás volt, mivel a vállalat infrastruktúrája arra készült, hogy évente 600 ezer darabot gyártson.

A tervező szerint szakmájában az a fontos, hogy fordítóként működjön, és a vállalat ügyfeleinek szenvedélyt, ígéretet és vágyakat közvetítsen.

– Máig készítek naponta vázlatokat, és tervezési igazgatóként olyan nagyszerű csapattal vettem körbe magam, amely kihívást állít elém és önmaga elé, de mindezt nagy tisztelettel teszi – mondta Callum. – Határozottnak és könyörtelennek kell lennünk, csak így tudhatjuk mindnyájan, hogy mi nem elég jó. Nap végére azonban minden az én felelősségem, így tehát nincs igazi demokrácia.

Callum úgy gondolja, mindig szükség lesz a prémium kategóriára és a saját tulajdonra az autóiparban. Ő személy szerint csak nagyon-nagyon kevés embernek adná kölcsön az autóját, és biztos benne, hogy sokan mások is így vannak, szerinte ez olyan, mintha a kedvenc sportcipőnket adnánk oda valakinek, vannak dolgok, amik túlságosan becsesek.

Nyitókép: media.jaguar.com