Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Megérheti messzebb utazni egy-egy használt autóért
2024.05.15 13:18A JLR a mérnökei képzésén és kutatásokon is dolgozik a Műegyetemmel
2024.05.15 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Három év alatt háromszorosára nőtt a minimálbér Ukrajnában
Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 3,2 százalékkal nőtt 2018-ban a gazdasági tárca számítása szerint – emelte ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök a kabinet kijevi ülésén, amelyen beszámolt a kormány tavalyi munkájáról.
A kormányfő ezt "elég pozitív" mutatónak minősítette. Szintén kedvező fejleménynek nevezte, hogy a költségvetési hiányt sikerült leszorítani a GDP 1,7 százalékára a tervezett 2,4 százalékról. Szavai szerint az ország büdzséje 2018-ban 17 százalékkal nőtt a 2017. évihez képest és másfélszer nagyobb lett, mint a 2016. évi költségvetés.
– Az állami, valamint az állam által garantált adósság az ország bruttó hazai termékéhez viszonyítva a GDP 60,9 százalékára csökkent – tette hozzá a miniszterelnök.
Stabil a hrivnya
Az infláció mértéke nem haladta meg tavaly a 10 százalékot, ami Hrojszman szerint azt jelzi, hogy a nemzeti valuta, a hrivnya árfolyama megfelelően stabil lesz az idén. A miniszterelnök kiemelte, hogy a minimálbér Ukrajnában kevesebb mint három év alatt csaknem a háromszorosára nőtt.
– Dollárban kifejezve 53,5 dollárról mostanra elérte a 150 dollárt. Ez háromszor több, mint ami volt, de legalább kétszer kevesebb, mint amennyinek lennie kellene. Ezért van még, min dolgoznunk – tette hozzá.
Nőttek a vámbevételek is
A vámbevételek 53 milliárd hrivnyával, azaz mintegy 550,3 milliárd forinttal növekedtek tavaly a 2017. évihez képest. Ez főként az elszámolási és készpénz-műveletekre vonatkozó eljárások egyszerűsítésének volt köszönhető, valamint az adóhivatal által az adófizetők számára elindított elektronikus szolgáltatással, amely a tervek szerint folyamatosan bővül újabb lehetőségekkel.
Van elég forrás fejlődni
A miniszterelnök kiemelte továbbá, hogy a régiók költségvetésének általános alapja négy év alatt 3,3-szorosára növekedett. Kijelentette, hogy jelenleg a helyi önkormányzatoknak van elegendő forrásuk arra, hogy "építsenek és helyreállítsanak". Hozzáfűzte, hogy tavaly a régiók 37 milliárd hrivnya (384 milliárd forint) kiegészítő támogatást kaptak különböző fejlesztési projektek megvalósítására. Kiemelte még, hogy 2018-ban 3 milliárd hrivnya, azaz több mint 31 milliárd forintot különített el a kormány a költségvetésből az állami hadiipari vállalatok korszerűsítésére.
A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a kormány 2018-as tevékenységéről szóló beszámolóját péntekig benyújtja a parlamentnek.