Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Év végig minden elemében elektronizálják az ekáert
Év végéig az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) minden elemét elektronizálják a tervek szerint - közölte Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
Egy hétvégi, főként vámokról és adózásról szóló konferencián elhangzott: a környező országokban is bevezettek már hasonló rendszereket, például Lengyelországban és Romániában, Szlovákia pedig tervezi bevezetését.
Az ekáer mindenhol bejáratódott és jól működik, s bár a bevezetés utáni időszakban voltak problémák, ezeket már megoldották.
Molnár Tamás a NAV formálódó új stratégiájáról elmondta: a csütörtöki kormányinfón bejelentett NAV 2.0 stratégia megvalósításával új irányt vesz a hivatal, ám ennek részleteiről nem beszélt, mivel a stratégiában még lehetnek változások.
Az év végén megszületett új jövedéki kódexről megjegyezte, bevezetését azért halasztotta a kormány július elejére, hogy az ügyfelek tesztelhessék az informatikai rendszereket. Hozzátette, minden gazdálkodónak megadják a lehetőséget arra, hogy felkészüljön a változásokra.