Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Arra kérik a franciákat, hogy „vezessenek úgy, mint a nők"
2024.05.20 12:21Nincs szociális érzéke az önvezető autóknak
2024.05.20 08:18Már gyógyszereket is lehet 3D nyomtatni
2024.05.20 04:17Miért kell szabályozni a mesterséges intelligenciát? Elmagyarázzuk
2024.05.19 16:16Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Bajban a Google és az Apple: Putyinnal nem jó ujjat húzni
Az orosz elnök olyan javaslatok kidolgozására utasította az illetékes szerveket, amelyek egyenlő versenyfeltételeket teremtenek a hazai és a külföldi információs technológiai cégek számára.
Vladimir Putyin arra kérte többek között a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálatot, a gazdaságfejlesztési és a pénzügyi tárcát, illetve az adóhivatalt, hogy szeptember elsejéig terjesszék elő javaslataikat az egyenlő versenyhelyzet megalkotásáról. A Vedomosztyi című orosz lap internetes felületén már az alkalmazható eszközökről találgat, és a Google, illetve Apple szolgáltatásaira kivetendő forgalmi adóról ír.
Oroszországban tavaly év végén készítették elő azt a törvénycsomagot, amely szerint áfakötelessé tennék az orosz vállalatok által megvásárolt szoftvereket és tartalmakat. A javaslat megalkotói szerint a törvény nem csak a hazai cégek számítógépes programjainak és adatbázisainak, de a külföldi szolgáltatások – mint az AppStore és a Google Play – áfamentességét is megszüntetné.
A bevételek nagy része a külföldi cégektől származna |
Az előzetes számítások szerint a tervezet elfogadása esetén 2017-ben az államnak 52,8 milliárd rubel többletbevétele lehetne, ebből 52,6 milliárd rubel a külföldi cégek kedvezményeinek megszűnése miatt folyna be.
Nem az orosz állami duma az első, melynek szemet szúr a technológiai óriáscégektől befolyt adó kis mértéke: az EU versenypolitikájáért felelős biztosa által indított vizsgálat miatt az Apple nagyobb összeg kifizetésére készülhet Írországban. A Google a brit adóhatósággal kötött 130 millió angol fontról szóló (kb. 53 milliárd forint) egyezségéről igyekszik bebizonyítani, hogy megfelel az adózási szabályoknak. |