Gyártósor Kevesebb festékkel is jobban bírja a strapát a Ford Transit

Kevesebb festékkel is jobban bírja a strapát a Ford Transit

autopro.hu | 2014.06.16 06:40

Kevesebb festékkel is jobban bírja a strapát a Ford Transit

A gyártás során a vállalat az iparágban elsőként alkalmazza azt a festési technológiát, ami tartósabb fényezést eredményez, mint a többi haszongépjármű esetében. Az új eljárással felhordott festékréteg négy évnyi használat után is 90 százalékban megőrzi eredeti ragyogását. Az új technológia jelentős mértékben mérsékli az energia- és vízfelhasználást, emellett pedig csökkenti károsanyag-kibocsátást.

Hirdetés

A vállalat és festékbeszállítói által kidolgozott, úgynevezett két nedves festékréteg-felhordás technológiát alkalmazzák. Tartósabb fényezést eredményez, emellett pedig jelentős mértékben alacsonyabb energia- és vízfelhasználást igényel, valamint kisebb szén-dioxid- és szilárdrészecske-kibocsátással jár, mint a hagyományos fényezési eljárások. A festékréteg tartósságát olyan tesztsorozattal ellenőrizték, ami tízévnyi használat tipikus körülményeit szimulálta. Megvizsgálták, milyen mértékben áll ellen a fényezés a kőfelverődéseknek és a karcolásoknak, illetve a különféle szennyeződések és a napfény hatásainak. A tesztek során kiderült, hogy a festékréteg négy évnyi használat után is 90 százalékban megőrzi eredeti ragyogását, szemben hagyományos, festékrétegek eredményével.

Az eljárás során először egy alapozó réteget visznek fel a karosszériára, amit néhány perces szárítás után követ a színes festékréteg. A színes réteg összetételét úgy alakították ki, hogy tulajdonságai a végső lakkréteg tulajdonságainak is megfelelnek, így a fényezés során nincs szükség külön fedőrétegre. A színes festék felhordása után a karosszéria egy égetőkamrába kerül, ahol a fényezés megkeményedik – vagyis az új eljárás segítségével kiesik egy festékréteg-felhordás és egy szárítási fázis. Az új technológia a fehér fényezésű járművek esetében alkalmazható; a Kansas City Összeszerelő Üzemben gyártott Ford Transitok 80 százaléka ebben a színárnyalatban készül. A szakemberek idővel a többi karosszériaszínhez is kialakítják a technológiáját, ami így igény szerint más fényezésekhez is alkalmazható lesz. A hagyományos, háromlépéses eljárás (alapozó, festékréteg, lakkréteg) továbbra is megmarad a metálfényezésű felületek kidolgozásához.

A Kansas City-ben található összeszerelő üzemben bevezetett festési technológiának köszönhetően Észak-Amerikában tartósabb fényezéssel mutatkozik be a Ford Transit. A márka április 30-án indította be ünnepélyes keretek közt az észak-amerikai Transit gyártását a kansasi üzemben, így az USA és Kanada márkakereskedéseiben már idén nyáron megjelennek az új haszongépjárművek.

Amellett, hogy a fényezés ellenállóbbá vált, az új eljárás a festéshez szükséges időt és energiafelhasználást is mérsékli, hiszen az eddigi háromról kettőre csökkent a felhordott rétegek száma, és kettő helyett egy szárítási fázis is elegendő. Mindez jó példa arra, hogyan alkalmaz a Ford olyan technológiákat globális gyártási stratégiájában annak érdekében, hogy tovább csökkentse szén-dioxid-kibocsátását és vízfelhasználását. A vállalat azt tervezi, hogy 2010 és 2025 között 30 százalékkal csökkenti az egy autó előállítására eső szén-dioxid-emissziót, emellett pedig 2009 és 2015 között ugyancsak 30 százalékkal mérsékli az egy autó gyártásával járó vízfogyasztást. A festék- és energia-megtakarítás révén várhatóan 9500 tonnával csökken az éves széndioxid-kibocsátás, a szilárd részecskék emissziója pedig 35 tonnával lesz kevesebb. Az innovatív szárítórendszer bevezetése mintegy 40 millió liter víz megtakarítását eredményezi. Összességében a rendszer 48 ezer megawattóra villamos áramot spórol meg, ami megfelel 3 400 háztartás elektromos fogyasztásának.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink