Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Új tőkealappal küzd a klímaváltozás ellen a Volkswagen
A Volkswagen egy kockázati tőkealap felállításával járulna hozzá a klímaváltozás elleni harchoz. Az új alap első körben 300 millió eurót fektetne dekarbonizációt célzó projektekbe.
Az alap létrehozatalát a VW vezérigazgatója, Herbert Diess jelentette be egy, a LinkedIn közösségi portálon közzétett írásában, amiben többek között kifejtette, hogy a globális felmelegedés elleni akciók „nem voltak konzisztensek a múltban, még sokkal több mindent lehet tenni.”
„A dekarbonizáció sok mindent elérhetőbbé fog tenni, nem pedig drágábbá” – írta folytatólagosan Diess, hozzátéve, hogy lehetséges a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése anélkül, hogy az az életszínvonalunk rovására menne.
A klímavédelmi technológiákra rátérve úgy fogalmazott, hogy a szén-dioxid légkörből kivonása megvalósítható, azonban még nem nagy léptékben, ezenkívül „továbbra is nagyon drága” – idézi az írtakat a Reuters. A vezérigazgató teljes LinkedIn bejegyzése az alábbi linken érhető el.
A VW fenntarthatósági törekvéseinek mind az üzemei környezetbarát technológiákkal ellátása, mind az elektromos modellek kínálatának növelése fontos részét képezi. Újgenerációs tisztán elektromos kisautójának koncepcióját nemrég mutatta be a müncheni IAA Mobility kiállításon.