„Női targoncásként először furcsa pillantásokat kaptam”

Katona-György Ildikó targoncavezetőként dolgozik a Magyar Suzukinál – egészen pontosan a nagyobb alkatrészek szállítása a feladata. Katona-György Ildikó 37 éves, de már 18 éve a Suzuki munkatársa.

- Hogyan alakult az eddigi pályafutása a Magyar Suzukinál, miben változott a feladatköre, milyen új feladatai lettek, milyen pozíciókban dolgozott?

- 2004 márciusában kezdtem dolgozni a Magyar Suzukinál – akkoriban még a Wagon R-ek és az Ignisek élték fénykorukat a gyártósoron –, és először szalag mellett, szerelősoron dolgoztam, ami fizikailag igencsak megterhelő volt. Az első időszakban voltak nehézségek, mélypontok is, és sok korábbi kollégámtól többször megkaptam, hogy ezt néhány hétnél tovább nem fogom tudni csinálni. Én pedig úgy gondoltam: „nem lehet igazuk!” – úgyhogy folytattam. Ha nagyon nehéznek éreztem, arra gondoltam, holnap majd jobb lesz – és így is lett!

Később aztán némileg átalakult a feladatköröm, más alkatrészeket szereltem be az autóba, majd idővel az in process ellenőrzésre, a minőségellenőrzés területére kerültem. Telt az idő, és az évek során igyekeztem minél több pozíciót és állást betanulni, folyamatosan fejleszteni magamat. Nagyon élveztem ezt a munkát, 2008-ban pedig csoportvezető-helyettessé léptettek elő. Ekkor robbant ki a gazdasági világválság. A párommal együtt – ő is a Suzukinál dolgozik – azonban nyugodtak voltunk: biztos és stabil munkahelyet tudhattunk mindketten a magunkénak.

2011-ben aztán ismét előléptettek: csoportvezető lettem, szintén a minőségellenőrzésen. Ezt a feladatkört is nagyon szerettem.

Területi átszervezések miatt újból csoportvezető-helyettesként, új területen, a végellenőrzésen kezdtem el dolgozni. Ez újabb kihívást jelentett, ugyanis ekkoriban kezdtük el az SX4 S-Cross gyártását, ami rendkívüli előrelépés volt, egyben technikailag rengeteg újdonságot jelentett a sokkal bonyolultabb autók összeszerelése és ellenőrzése. Később aztán a Vitara prototípus gyártásánál is itt voltam még.

2014 év végén vártuk gyermekünket, ezért a 2015-ös és 2016-os év így kimaradt számomra a Suzukinál, 2017-ben tértem ismét vissza. A lelkesedésem töretlen volt, azonban számos tényező és sok tekintetben a körülmények is megváltoztak. Egyre inkább azt tapasztaltam, a minőségellenőrzésen nem tudok tovább fejlődni, motiváltan dolgozni, éreztem, hogy váltanom kell.

Szerencsére ebben kaptam is segítséget, így kerültem a Materialhoz (alkatrész ellátási csoport). Már rövid idő elteltével azt éreztem: megtaláltam a helyem, „hazaérkeztem”. Kezdetben az anyagátvételen voltam, majd 2018-ban elvégeztem a targoncavezetői tanfolyamot, melyen első körben a vezetőállásos vontató targonca géptípusra szereztem meg a jogosítványt. 2021-ben pedig már a vezetőüléses villástargonca jogosítványt is birtokba vehettem. Jelenleg többnyire villástargoncával dolgozom, azonban mindkét géptípus a szívemhez nőtt. Ez a munka olyan számomra, mint egy hobbi.

- Hogyan került a vontatmányvezető munkakörbe, mióta dolgozik ebben a nem kimondottan nőies szakmában?

- Amikor először szóba került, hogy ebbe a pozícióba, vontatós munkakörbe kerüljek át, akkor eleinte sokaktól megkaptam, hogy „de hát a Materialon nincsen női vontatós állás!” Mire én azt mondtam: „higgyétek el, hogy van, csak adjatok lehetőséget és megmutatom!”

2019-ben aztán egy üresedés folytán lehetőséget kaptam. Először nagyon furcsán néztek rám a kollégák, volt, aki azt is megkérdezte, büntetésből vagyok-e ott, mire azt feleltem: „nem, én kértem!” - erre aztán csak újabb furcsa pillantásokat kaptam.

- Mi vonzotta ebben a szakmában, mi tetszett meg benne?

- Valóban nem megszokott, hogy egy nőnek ilyesmi területen legyenek ambíciói, én azonban mindig is szerettem a kihívásokat és kerestem is azokat. Megmutattam és bebizonyítottam, hogy igenis elvégezheti egy nő is ezt a fajta munkát. Igazából nem is nehéz – pláne úgy, hogy valójában azzal foglalkozom, amit szeretek. Ahogy telik az idő, egyre jobban is megy, mivel száz százalékig beleteszem magamat a munkába.

- Van másik hölgy munkatárs a Magyar Suzukinál ezen a területen azóta?

- Sok-sok éven át nem volt női targoncavezető a csapatunkban, így amikor elkezdtem én voltam az egyetlen. A sikereimet látva azonban több hölgy is kedvet kapott ehhez a munkakörhöz. Így azóta már öt női kolléga dolgozik ezen a területen. Természetesen adódnak nehézségek, igenis vannak olyan akadályok vagy problémák, amit önerőből nem tudok megoldani, de szerencsére egy remek csapat tagja vagyok, bármikor számíthatok a kollégákra, a vezetőimre, kisebb és nagyobb ügyekben egyaránt.

- Meglátása szerint megfelelő képesítés mellett milyen képességek szükségesek ehhez a munkakörhöz? Milyen speciális elvárásoknak kell megfelelni – szubjektív szempontok, és objektív, szakmai szempontok szerint?

- Ez nagyon sokrétű kérdés. Ha egyszerűen akarnám leírni azt, amivel foglalkozunk, úgy tudnám megfogalmazni, hogy alkatrészekkel látjuk el a szerelősort – a gyakorlatban ez azonban nem ilyen egyszerű. Ugyanis minden egyes alkatrésznek az adott, megfelelő helyen és időben kell a szerelősorra érkeznie, az A-ból B-pontba való eljutás során pedig számos váratlan helyzet adódhat, vagy hátráltató tényező léphet fel. Emiatt nagyon fontos a jó problémamegoldó és a gyors döntéshozatali képesség. Nagyon „ott kell lenni fejben”, oda kell figyelni. Ez egy felelősségteljes munka – hiszen nagy terheket mozgatunk, súlyos tárgyakkal dolgozunk. Mindezek mellett pedig jó alapfizikum és állóképesség is szükséges – noha a megfelelő technika alkalmazásával a feladat nem okoz nehézséget –, természetesen az alapvető oktatások, képzések és képesítések megléte mellett.

- Hogyan fogadták a férfi kollégák? Mit tapasztalt, nőként másként bánnak Önnel?

- Eleinte én úgy éreztem, a legtöbben nem igazán hittek abban, hogy mehet nekem ez a munkakör. Akik régebb óta ismertek, tudták, hogy nem lesz ezzel gond és meg fogom tudni oldani a helyzetet, de akik nem ismertek, ők csupán annyit láttak, hogy egy nő vezeti a vontatót – nem voltak biztosak abban, hogy ez nekem menni fog.

Viszont nagyon aranyosak, kedvesek, segítőkészek voltak. Az elején persze voltak azért nehézségek, hiszen bele kellett rázódni – a tanfolyam már megvolt, de a rutin és tapasztalat az idővel jön. Tudás helyett viszont már akkor is volt akarat, így szépen, lassan belerázódtam a helyzetbe, a fiúk pedig teljesen megszokták és elfogadták a szituációt.

- A munkakörbe való beilleszkedés során mik voltak a tapasztalatok? Milyen tanácsokat, gyakorlatokat, tapasztalatokat osztana meg másokkal?

- Úgy gondolom, hogy amikor csapatban dolgozunk, akkor az egyik legfontosabb, hogy merjük megosztani egymással a gyengeségeinket, hibáinkat, ugyanis azt a hibát, amit én véletlenül elkövetek, a másik kolléga már nem fogja megtenni, ha ezt én időben megosztom vele. Így tanulhatunk egymás hibáiból. Úgymond „át kell adni magunkat a rendszernek” annak érdekében, hogy minden gördülékenyen és flottul működjön. Ha pedig minden megfelelően működik, akkor az nekünk és a csapatnak is jó.

Emellett szerintem igazából nem lehet jól elvégezni egy munkát akkor, ha nem szeretjük azt csinálni. Szívvel-lélekkel, motiváltan kell és érdemes foglalkozni azzal, ami a munkánk. Ha szereted a munkád, akkor az hobbivá válik.

- Hogyan reagált a családja, baráti köre arra, hogy vontatmánykezelőként helyezkedett el? Mi volt az, ami a kezdetekben a munkakör kapcsán megfogalmazódott a részükről?

- A most ötéves kislányomnak csak annyi volt a reakciója: „hú, anya, ez nagyon menő!” A párom eleinte kicsit kétkedve fogadta az ötletet, és azt kérdezte, biztosan ezt akarom csinálni, mire én megerősítettem, hogy „igen, hogyne, miért is ne?” A baráti társaságom teljesen más területen dolgozik, nekik nem volt igazából semmilyen szélsőséges reakciójuk a munkakör kapcsán.

- Mennyire egyeztethető össze a munkaköre a családi életével?

- Úgy érzem, számomra ez minden időszakban más volt. Amikor még csak kettesben voltunk a párommal, akkor igazából sokszor a munkahely és a karrier volt a fontosabb. Azóta nyilván ez változott, átalakult az élethelyzetünk is – de így teljes az életem. Van egy kislányom, van egy biztos, stabil munkahelyem, amivel megélhetést biztosítok a magam és az ő számára egyaránt.

Azt nem mondanám, hogy amikor dolgozom, akkor nehézséget okozna a távollét vagy az a tény, hogy a munkahelyemen kell lennem. Azonban amikor otthon vagyok, akkor gyakran azon kapom magamat, hogy valójában néha kevésnek érzem azt az időt, amit a kislányommal töltök – annak ellenére, hogy amikor nem dolgozom, akkor az időm száz százalékában vele vagyok. A párommal váltott műszakban dolgozunk a Suzukinál, így tudtuk megszervezni a munka és a gyermeknevelés összhangját.

- Hogyan tud feltöltődni, kikapcsolódni, energiát gyűjteni, pihenni a munka mellett?

- Megmondom őszintén, a háziasszonyi feladatokat, köztük például a főzést, tehernek élem meg – persze elvégzem, mert muszáj, de nem ez az, ami feltölt.

Azonban nagyon szeretek olvasni, bár sajnos túl sok idő nem mindig jut rá. Nemrég kezdtem el pont egy új, pszichológiai megközelítésű könyvet – a témáját már elmondások alapján is izgalmasnak találtam. Mindig foglalkoztatott az emberi motiváció kérdésköre, az évek alatt pedig szépen, lassan kialakult a pszichológia iránti érdeklődésem.

Emellett a kislányommal és a kutyánkkal gyakran járunk a természetbe kirándulni, ezek a közös programok mindig kikapcsolnak és feltöltenek.