Gyártók Mégsem lesz S Plaid+ modellje a Teslának

Mégsem lesz S Plaid+ modellje a Teslának

autopro.hu/P.B. | 2021.06.10 12:18

Mégsem lesz S Plaid+ modellje a Teslának

Fotó: Tesla

Dobta a Tesla a Model S Plaid+ terveit, miután a S Plaid (+ jel nélkül) annyira jól bevált, hogy nincs szükség még egy verzióra. A Plaid+ lett volna a topkategóriája a Model S idén januárban bemutatott, megújított változatának.

Hirdetés

A tervezett Plaid+ az új, 4680-as akkumulátort kapta volna, míg a Model S Plaid és a Long Range ugyanazt a 18650-es akkut használja. A két (helyesebben, a Plaid+ törlésével az egy) Plaid nevű modell lényege az, hogy az eddigi maximum teljesítményt biztosító, két elektromos motorral rendelkező Teslákhoz képest ezek három villanymotort kapnak.

A Plaid teljesítménye így 750 kilowatt, míg nulláról százra mindössze 2,1 másodperc alatt gyorsul. A tervezett Plaid+ teljesítménye 810 kilowatt lett volna.

Nem olyan fontos kivitel

Iparági találgatások miatt a 4680-as cellák miatt törölte a Tesla a Plaid+ terveit, ugyanis abból egyelőre még nincs elegendő, és nem is lesz annyi a közeljövőben, hogy a Texas-ban gyártani tervezett Model Y és a Roadster 2 mellett ebbe is jusson, miközben valóban nagyon hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a sima Plaid.

A Model S Plaid első példányainak kiszállítása június 10-én kezdődik, az eredeti terveknél egy héttel később – írja az electrive.com.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink