Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
A vártnál kevesebb embert küld el a Bosch
2024.05.15 17:17Megérheti messzebb utazni egy-egy használt autóért
2024.05.15 13:18Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Küszöbön a Renault-Nissan egyezség?
A japán Nissan és a francia Renault már akár február 1-én bejelenthetik együttműködésük megújítását célzó terveiket, pontot téve a hónapok óta tartó tárgyalások végére – közölték bennfentes források.
A nevük elhallgatása mellett nyilatkozó források szerint a megállapodás részeként a Renault a japán partnerében birtokolt részesedését 15 százalékra fogja mérsékelni, ezzel kiegyenlítve a szövetségen belüli tulajdoni viszonyokat.
A kettő autógyártó egy korábbi halasztást követően decemberben kívánta ismertetni az új együttműködési terveket, azonban nem sikerült időben közös nevezőre jutniuk. A felek már egészen október óta intenzív tárgyalásokat folytatnak egymással.
Előrelépés több kérdésben
A tárgyalások több területre is kiterjednek. Ezek egyike a már említett tulajdoni viszonyok és a kapcsolódó befektetések. Itt a Nissan a partnere benne birtokolt 43 százalékos részesedésének jelentős csökkentését kívántja elérni – ami úgy néz ki sikerül is –, míg a Renault arra szeretné rávenni a japán OEM-et, hogy az fektessen be a jövőben megszülető, kizárólag elektromos autókkal foglalkozó üzletágába.
Egy másik fontos kérdés a technológiamegosztás, főként az elektromobilitás és az önvezetés területein. A kérdés főleg a Nissan vezetőit foglalkoztatja, akik a szellemi tulajdonjogok megfelelő kezelését kulcsfontosságúnak tekintik a vállalat versenyképessége érdekében.
Korábbi beszámolók szerint a Renault a közös fejlesztéseket hasznosítani kívánta a Geely-vel közös, belső égésű motorokkal foglalkozó (még meg nem született) üzletágában, a kérést azonban a Nissan elutasította. Mindazonáltal hírek szerint a többi vitás pontban a Nissan igazgatósága azóta elfogadta a Renault javaslatait.
Még kell pár rábólintás
Mielőtt a megállapodást bejelentenék, a Reuters-nek nyilatkozó források szerint a Renault és a Nissan képviselői azt még egyszer meg fogják vitatni Japánban, január 26-án. Ezt követően a tervezetet a kettő gyártó igazgatótanácsainak is el kell még fogadnia.
Ha mindkettő vállalat vezetése jóváhagyja a terveket, a hivatalos bejelentés legkorábban február 1-én, azonban mindenképpen február 9-e, a Nissan éves eredményeinek ismertetése előtt várható.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!