Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Arra kérik a franciákat, hogy „vezessenek úgy, mint a nők"
2024.05.20 12:21Nincs szociális érzéke az önvezető autóknak
2024.05.20 08:18Már gyógyszereket is lehet 3D nyomtatni
2024.05.20 04:17Miért kell szabályozni a mesterséges intelligenciát? Elmagyarázzuk
2024.05.19 16:16Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Hivatalosan is önálló gyártó lett a Nio
A Nio független járműgyártói tanúsítványt kapott a kínai kormánytól. A vállalat eddig JAC szerződéses partnereként gyártotta a Nio márkájú elektromos autóit. Az új státusz megnyitja az utat a Nio számára, hogy teljes mértékben megszerezze a JAC-val közösen épített két gyárat.
A kínai média még októberben számolt be róla, hogy a Nio átveheti mindkét, a JAC-val közösen működtetett anhui gyárat, és saját gyártási engedélyt kérhet. Ennek előfeltétele azonban az volt, hogy a Nio saját neve alatt gyárthasson autókat. Ennek hátterében az áll, hogy Kína a kapacitástöbblet miatti aggodalmak okán engedélyek kiadásával évek óta ellenőrzi a helyi autógyártást.
A Nio most fontos mérföldkövet ért el azzal, hogy a kínai hatóságok önálló OEM-ként ismerték el. Korábban a Nio járműveket a partner JAC nevén gyártották. A Nio státuszának változását követően a két említett gyár tulajdonosi szerkezete is megváltozhat.
A Niónak már korábban is voltak tervei saját gyártására (Peking és Sanghaj merült fel), de ezek a tervek pénzhiány miatt nem valósultak meg. Amikor a cég néhány évvel ezelőtt óriási pénzügyi nehézségekkel küzdött, Anhui tartomány befektetői léptek közbe – többek között szerződéses gyártási megállapodást kötöttek a szintén anhui székhelyű JAC-val. Azóta az összes Niót a JAC gyártja, az erről szóló megállapodást 2021-ben meghosszabbították 2024 májusáig – írja az electrive.com.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!