Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Kivonulás, bevonulás: bezár az Audi magyar beszállítója, az Airbusé viszont befektet
A beszállítóké volt a főszerep a mögöttünk lévő héten, legalábbis, ami a hazai járműipart illeti. Volt, aki hirtelen bejelentette, megszünteti magyarországi tevékenységét, és olyan is, aki kétmilliárd forintos beruházást hoz ide. Ha a figyelmét lekötötték az Opel eladásának részletei, most érdemes bepótolni a hiányzó információkat.
Beszállítók
Bezár az Audinak, a Daimlernek és a Nissannak is beszállító magyar cég. Az autóbelsőket, üléshuzatokat gyártó Prevent Premium & Interior Kft. megszüntette magyarországi tevékenységét, és három nyugat-dunántúli üzemének bezárásával megvált több mint 300 dolgozójától.
Kétmilliárd forintos repülőgép-ipari beruházást valósít meg Egerben a svájci állami kézben lévő RUAG csoport - jelentette be Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter a svájci cégcsoport vezetőinek jelenlétében. A RUAG, amely a világ száz legjelentősebb hadiipari vállalkozásának egyike, az egri üzemben kíván az Airbus 320-as és a Bombardier repülőgépekhez géptörzs-elemeket gyártani.
Több mint 250 milliós beruházás a Magna és a BOS magyar beszállítójánál: új raktárcsarnokot épít idén a formaleválasztó segédanyagok forgalmazásával foglalkozó Portico Kft. Az autóipar számos területén használt poliuretán alkatrészek előállításánál - a kormánykeréktől kezdve a motorburkolatokon át a lökhárítóig - mindenhol szükség van megfelelő formaleválasztóra.
Gyártók
Letették a kecskeméti Magnus Aircraft repülőgépgyártó cég új, texasi repülőgépgyártó, összeszerelő, karbantartó és kereskedelmi központjának alapkövét. A társaság közleménye szerint a 3 millió dollár befektetéssel létrejövő központ a Fredericksburg Gillespie County repülőtéren lesz.
A Daimler német autóipari konszern világszerte 1 millió Mercedes személyautót hív vissza, mert előfordult, hogy az indítómotor túlhevült és kigyulladt. A visszahívásban 2015 és 2017 között gyártott C-osztály, E-osztály, CLA, GLA és GLC SUV modellek érintettek.
Másodszor vehette át a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) Szakképzési-díját a győri Audi Hungaria. A vállalat duális szakképzését „Innováció“ kategóriában ismerték el a többi között két új szakma – alternatív gépjárműhajtási technikus és járműipari karbantartó – bevezetéséért.
Szolgáltatók
Másfél milliárd eurónyi befektetést hoz, és hatezer munkahelyet teremt az a nyolc cég, amelyeket hétfőn este ünnepelt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a Pesti Vigadóban rendezett Év Befektetője Gálán.
Az MFB Pontoknál már be lehet nyújtani a hiteligényléseket az uniós forrású K+F+I hitelre, amit a vállalkozások nulla százalékos kamattal igényelhetnek - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Kecskeméten megnyílt az IG Metall és a Vasas Szakszervezetek második közös hazai irodája. Az első ilyen központ egy éve működik Győrben – nem véletlenül erre a két városra esett a választás.
Gyorsan terjedhet az alternatív hajtás Magyarországon: 2025-re már Gönyűn is lehetne LNG-t tankolni.
Október 6. és 8. között először rendeznek a fővárosban nagyszabású elektromosautó-kiállítást; a Mobility Next Budapesten idén ősszel alternatív hajtású közlekedési eszközöket sorakoztatnak fel. A SYMA Rendezvénycsarnokban az autókon túl elektromos kerékpárokat, rollereket, egyéb alternatív hajtású járműveket és azok kiegészítő berendezéseit (töltőket, akkumulátorokat, villanymotorokat) is bemutatják, szakmai programokat is szerveznek.
Elemzések
Egyre szélesebb körben automatizálják munkafeladataikat a vállalatok, amelynek hátterében a hatékonyság és a termelékenység fejlesztése, hosszútávon a vállalat piaci pozíciójának és versenyképességének növelése áll. De vajon hogyan viszonyulnak mindehhez a jövő szakemberei, vajon ők milyen lehetőséget látnak a technológiai innovációkban? Elemzésünkből kiderül, a jövő mérnökei nem félnek attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat.
Trend
Milyen válaszokat ad az Európai Unió a robotika, a mesterséges intelligencia és ehhez kapcsolódva az autonóm közlekedés aktuális kérdéseire? Az Európai Parlament aktuális állásfoglalása apropóján beszélgettünk erről dr. Nyalka Csabával, a DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda együttműködő ügyvédjével.