Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Kevesebb a baleset, ha nem érhetünk telefonunkhoz
Hogy mit szabad, és mit nem, eltérően értelmezik a járművezetők, maga a törvény és az azt betartató rendőrök is. Amerikai kutatók nemrég arra jutottak, hogy a vezetés közbeni mobiltelefonhasználat gyakorlatilag minden módját egyértelműen tiltó törvények a leghatékonyabbak az utak biztonságosabbá tételében.
„A technológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy azt a törvények követni tudnák” – mondta el Ian Reagan, az amerikai Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet (IIHS) vezető kutatója.
A mobiltelefonok jelentik az egyik legnagyobb problémát. Az amerikai államok általában kétféleképpen próbálják kezelni a figyelemelterelő hatású körülményeket: vagy megpróbálják pontosan meghatározni az összes tiltott cselekvést, vagy széleskörű tiltásokat fogalmaznak meg a telefon és hasonló elektromos eszközök közutakon, vezetőülésben való használata ellen.
Sok tényezős képlet
Egy nemrégiben megjelent tanulmányban az IIHS kutatói az utóbbi stratégiát alkalmazó három államban vizsgálták a baleseti arányokat. Reagan és kollégái az átfogóbb törvények hatását vizsgálták a hátulról történő ütközések esetében – azért ezt a balesettípust választották, mert korábban kimutatták, hogy a mobiltelefonhasználat leginkább itt növeli a karambolok esélyét.
Megállapították, hogy a 100 ezer főre jutó havi balesetek száma jelentősen csökkent Oregonban és Washingtonban a törvények bevezetésének hatására, azonban Kaliforniában nem sikerült ugyanezt a javulást elérni. „A vegyes eredmények azt sugallják, hogy a szélesebb körű mobiltelefonra vonatkozó törvények működhetnek, de a konkrét megfogalmazás és egyéb tényezők, mint a büntetés súlyossága is meghatározóak” – mutatott rá Reagan.
Apró, de fontos eltérések
Az említett három állam 2017-ben kikötötte, hogy az egyetlen elfogadható mobiltelefonos interakció a minimális kézi beavatkozást igénylő kihangosítón keresztül történhet.
Oregon és Washington megtiltotta a mobiltelefon bármilyen jellegű kézhez vételét még arra az időre is, mikor a jármű ideiglenesen megállni kényszerül. A kaliforniai törvény ezzel szemben nem mondta ki, hogy ez a tilalom vonatkozik-e a hasonló esetekre. Azzal pedig, hogy a jogszabályban a mobiltelefon „tartását és használatát” tiltotta, lehetővé tett több kiskaput is a büntetés alóli kibújás tekintetében.
Nem vált be Kalifornia próbálkozása
Annak megállapítására, hogy a változtatások mennyire hatékonyak voltak az IIHS kutatói a 2015-2019 közötti havi baleseti statisztikákat összehasonlították Colorado és Idaho hasonló adataival. Ezekben az államokban tiltott az SMS-ezés, de másra nem vonatkoznak a törvények.
Az eredmények azt mutatták, hogy Kaliforniában nem változott a sérülést okozó és nem okozó hátulról történt balesetek száma a szigorítás után, Washingtonban viszont 8 százalékkal csökkent a kontrollállamokhoz képest, míg Oregon esetében bizonyos egyedi szabályok miatt nem tudtak elemzést végezni. A sérüléssel járó karambolok tekintetében Oregonban és Washingtonban a mobiltelefon tartását is tiltó törvény bevezetése után felgyorsult a csökkenő tendencia.
A siker kulcsa
Reagan szerint az oregoni és washingtoni törvények nagyobb egyértelműsége részben magyarázhatja sikerüket. A mobiltelefon tartására vonatkozó világos megfogalmazás nem csak a járművezetők jogkövető magatartását, de a rendőrök bírságolásra való hajlandóságát is növelheti a szabálysértés könnyebb azonosíthatósága miatt.
Az is valószínű, hogy bírságösszegek különbségei is befolyásolhatták a törvények hatásosságát. E tekintetben a két sikeresebb állam jogszabályai szigorúbbak. A kaliforniai bírságoknak legalább ötszöröse a másik két államban kiszabott pénzbeli szankció mértéke, illetve Oregonban visszaeső szabálysértőként akár börtönbüntetést is kaphatunk.
„Eredményeink azt sugallják, hogy más államoknak is előnyös lenne szélesebb körű törvényeket elfogadni a vezetés közbeni mobiltelefon-használatra vonatkozóan. További kutatásokra van szükség azonban a jogszabályok megfogalmazásának és a hozzá kapcsolódó büntetések leghatékonyabb kombinációjának meghatározásához” – fejtette ki Reagan.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!