Elemzések Így lehet a legtöbbet kihozni az Ipar 4.0 technológiáiból

Így lehet a legtöbbet kihozni az Ipar 4.0 technológiáiból

Pörge Béla | 2020.06.19 15:48

Így lehet a legtöbbet kihozni az Ipar 4.0 technológiáiból

Fotó: Pixabay

Az Ipar 4.0-ra való váltás egyértelműen megéri a vállalatoknak, sőt, szinte már elvárás az ilyen technológiák alkalmazása. Azonban nem mindegy, hogy melyik területen alkalmazzuk, és természetesen nagyon fontos az adatvédelem és az információbiztonság, mert az Ipar 4.0 egyes megoldásai komoly kockázatokkal járnak.

Hirdetés

A LeanCenter pénteken, online megrendezett Ipar 4.0 szakmai nap című eseményén szó esett az Ipar 4.0 megnevezés kialakulásáról, alapfogalmakról, a modell előnyeiről, alkalmazási területéről, valamint a biztonsági kihívásokról is. Mint elhangzott, az Ipar 4.0 egy paradigmaváltás, a negyedik ipari forradalom, innen ered az elnevezése. Emellett a fogalom digitális technológiák alkalmazásának összefoglaló megnevezése is.

Dr. Györgypál László, a POZI Development ügyvezetője elmondta, hogy az Ipar 4.0 modelljeinek mind az a célja, hogy hatékonyabbá tegye a gyártást, a gyártási folyamatokat. A gyártás fundamentális eleme a helyváltoztatás, ennek hatékonyabbá tétele a kulcskérdés. Mint fogalmazott előadásában, a gyártás hatékonyságát többek között befolyásolja a gyártósor sebessége és a környezet hatékonysága (logisztika), valamint több emberi tényező is. Az előadásban természetesen előbbiekről volt szó.

A logisztikában lehet a legtöbbet nyerni az Ipar 4.0 technológiáival

Györgypál László szerint a gyártósor sebessége lényegében maximálisan ki van használva, az Ipar 4.0 innovációival is legfeljebb 1-2 százalékkal lehet javítani a hatékonyságán, az ennél jobb eredmény már óriási szakmai áttörés lenne. Ezzel szemben a logisztika területén le vagyunk maradva, az itteni veszteségek 25-30 százaléka azonosítatlan.

A logisztika alapkérdése, hogy „mi, hol van?”. Ezen a területen számos bizonytalanság, és veszteség tapasztalható a gyártás során. Ilyen veszteség például, ha egyes dolgok eltűnnek vagy nem érkeznek meg időben. Szintén idetartozó probléma, ha egyes eszközök kihasználatlanok, vagy ha egyes anyagokat nem kell felhasználni. A folyamatok optimalizálása, és az „egymásra várás” szintén nagyban csökkenti a hatékonyságot.

Az adathasznosítás a válasz

Az Ipar 4.0 vívmányai ezekre a kihívásokra választ adnak. Például az a targonca tudja, hogy mikor kell elindulnia az üzem egyik részéből a másikra úgy, hogy ne keresztezzen senkit, vagy ha minden eszköz átlátható adatbázisban van nyilvántartva. A példákat még lehetne sorolni, a lényeg, hogy ezek mind olyan mennyiségű adatelemzést igénylő feladatok, amikre az ember nem képes.

Az adatok teljes transzparenciája, a gépek és a környezet hálózatba kapcsolása valamint a működés összehangolása az Ipar 4.0 eszközeivel akár 20-30 százalékkal növelheti a gyártás hatékonyságát. Ez olyan mértékű javulás, ami bőven megéri az átálláshoz szükséges beruházásokat. Fontos viszont a biztonságot is szem előtt tartani, erről szólt a rendezvény második előadása.

Az információbiztonság nem kap elég figyelmet

Giesz István, a Seacon Kft. IT biztonsági tanácsadója előadásának elején elmondta, hogy sajnos általános vélekedés, hogy az információbiztonság csak egy megtűrt szelete az Ipar 4.0-ról szóló diskurzusnak. Pedig nagyon fontos területről van szó, ráadásul szinte minden vállalatnak vannak ezzel kapcsolatos jogszabályi kötelezettségei.

Az IoT (dolgok internete) számos eszköze nem érhető el és nem kezelhető úgy, mint a hagyományos IT-eszközök, így ezek védelme is külön kihívást jelent. A legnagyobb veszélyek között említhető az adatsértés, a nem megfelelő azonosítás, az adatlopás, az átvilágítás és a kontroll hiánya vagy éppen a hálózat sebezhetősége.

Hogyan védjük az IoT eszközeinket?

Az egyik legalapvetőbb feladat, hogy a szoftver megfelelő erőforrással rendelkezzen, és legyen előrelátóan megtervezve az erőforrás mérete, valamint a felesleges alkalmazásokat és szolgáltatásokat kerülni kell.

A védelem egyik alapja lehet a folyamatos üzemeltetés, a felhő használata és licenszelés. Érdemes időkritikus szoftvereket használni, és különösen fontos az adatkezelés érzékenysége. Ide tartozik a titkosítástól kezdve a fizikai védelemig számos megoldás. Alapvető feladat egy ilyen rendszer telepítése előtt a kockázatelemzés elvégzése, és az alapos tervezés.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink