Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Arra kérik a franciákat, hogy „vezessenek úgy, mint a nők"
2024.05.20 12:21Nincs szociális érzéke az önvezető autóknak
2024.05.20 08:18Már gyógyszereket is lehet 3D nyomtatni
2024.05.20 04:17Miért kell szabályozni a mesterséges intelligenciát? Elmagyarázzuk
2024.05.19 16:16Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Videoton: töretlen a növekedés 2009 óta
A Videoton vállalatcsoport 2015-ben mintegy 15 százalékkal növelte árbevételét a tavalyi évhez képest, az előzetes becslések szerint összege a 150 milliárd forintot is meghaladhatja - mondta a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken a Videoton Holding székesfehérvári évzáró rendezvényén.
Széles Gábor hangsúlyozta, hogy a 2008-as gazdasági válság után 2009-ben visszaesés volt a vállalatcsoport árbevételében, amely azóta töretlen emelkedést mutat. A cégcsoport saját tőkéje megközelíti a 90 milliárd forintot, alkalmazottainak száma meghaladja a tízezret - tette hozzá.
Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a cég saját beruházásai 2015-ben 2,5 milliárd forintot tettek ki.
Sinkó Ottó vezérigazgató kiemelte, hogy míg 2009-ben 77 milliárd forint volt a vállalatcsoport árbevétele, az mostanra nagyjából megduplázódott. Megemlítette, hogy a hozzáadott érték 87 százalékkal növekedett ugyanezen időszakban.
Jelezte, hogy a világban bekövetkező változások - Kína drágulása, alacsony kamatok, olcsó energia és nyersanyagok - rendkívül kedvező helyzetet teremtettek Magyarországnak, miközben a hazai gazdasági környezet stabil adókat, stabil árfolyamokat biztosít, ami korábban nem volt megszokott. Úgy vélte, ezek összessége eredményezte a Videoton nagyarányú növekedését, amely elé a jövőben új akadályként jelent meg a munkaerő hiánya.
Lakatos Péter vezérigazgató szerint a cégcsoport valamennyi alkalmazottja büszke lehet az idei évre. Mint mondta, az elmúlt években az árbevétel növekedésének záloga az újabb és újabb üzletek megkötése, illetve a modern gondolkodás és a nyitottság volt.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a vállalatcsoport hosszú évek óta tartó fejlődése a város egészének fejlődését hozza magával, hiszen a Videoton Székesfehérvár egyik legnagyobb foglalkoztatója, helyi adófizetője és egyben legnagyobb társadalmi felelősségvállalást előtérbe helyező cége is.
A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik.
A Videoton vállalatcsoport tavalyi konszolidált árbevétele 133 milliárd forintot tett ki, a 2013-as adat 113,5 milliárd forint volt. A nyilvános cégadatok szerint adózott nyeresége mintegy 9,2 milliárd forintról 10,8 milliárdra emelkedett tavaly.