Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Nagyot nőtt a Rába bevétele
A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves rendes közgyűlése elfogadta a vállalat igazgatóságának beszámolóját a társaság tavalyi évi működéséről. A konszolidált beszámoló szerint a Rába árbevétele 64,3 milliárd forint lett, 38,6 százalékkal magasabb, mint 2021-ben.
A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 6 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt tavaly az előző évihez képest, amely az elmúlt tíz év második legmagasabb eredménye. Az üzemi eredmény három százalékkal nőtt 2021-hez képest, tavaly meghaladta a kétmilliárd forintot.
A Rába Csoport tárgyévi átfogó eredménye 1,6 milliárd forint lett, 27 százalékkal magasabb, mint 2021-ben. A nettó pénzügyi eredmény ugyanakkor meghaladta az egymilliárd forint veszteséget, a 2021. évi 209 millió forintos veszteség után.
A közleményben kiemelték, hogy tavaly folytatódott a működési kihívások sorozata, amelyet a szomszédos országban lévő háborús események tovább súlyosbítottak, és együttesen a globális piacok átrendeződését, valamint az infláció korábban nem tapasztalt emelkedését idézték elő.
Hozzátették: a társaság meghirdette a Rába Modernizációs Program 2025 elnevezésű átfogó reorganizációját. A tavalyi évre tervezett fejlesztések ütemezetten valósultak meg, így az eredeti menetrend szerint folytatja a vállalat a gyártás technológiai megújítását és a működési mechanizmusok optimalizálását.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!