Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Megérheti messzebb utazni egy-egy használt autóért
2024.05.15 13:18A JLR a mérnökei képzésén és kutatásokon is dolgozik a Műegyetemmel
2024.05.15 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Zöld lámpát kapott a VW és a Bosch partnersége
A német versenyhivatal engedélyezte a Volkswagen és a Bosch számára, hogy közösen fejlesszenek önvezető rendszereket, ugyanakkor a felek együttműködését figyelemmel fogja kísérni.
„A versenyhivatal egyik feladata, hogy már a kutatás-fejlesztés szintjén fenntartsa a versenyt, mivel ez az a terület, ahol a jövő termékeinek és piacainak alapjait lefektetik” – nyilatkozta Andreas Mundt, a hivatal vezetője.
Ahogy arról az autopro.hu is beszámolt, a Bosch és a VW idén januárban állapodott meg önvezető autókhoz szükséges szoftverek közös fejlesztéséről.
A szerződés szerint a felek kettes és hármas szintű önvezetést lehetővé tevő szoftvercsomagot fognak készíteni. Ezt először a VW fogja használni, a tervek szerint 2023-mal kezdve, később pedig a Bosch harmadik feleknek is kínálni fogja.
A kettő német autóipari óriás együttműködése az európai kutatás-fejlesztési szabályok hatálya alá esik. A német versenyhivatal Reuters által idézett közleménye szerint ennek köszönhető, hogy a kooperáció nem minősül a versenyt korlátozónak, ezáltal szabálytalannak. A hivatal hozzátette, hogy jelenleg számos autóipari és informatikai cég folytat hasonló együttműködést.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!