Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Így is lehet: a médiában terjeszkedik a Renault
A francia autógyártó negyven százalékos részesedést szerzett a szintén francia magazinkiadó Challenges Groupban azzal a céllal, hogy szerkesztőségi tartalmat biztosítson az összekapcsolt és az önvezető autók használóinak, így hozva közelebb hozzájuk a technológiát.
A Renault szóvivője elmondta, ez első autógyártó, amely a médiában is tevékeny akar lenni. A szórakoztatás nagyobb szerepet kap majd, ha az autóvezetők a kormánykerék markolászása helyett más időtöltéssel, például szórakozással vagy étkezéssel foglalkoznak utazás közben.
A Renault már végzett próbákat félönvezető autókon és azt tervezi, hogy 2021-től már teljesen önvezető autókat is az utakra küld. A vállalat ezen kívül robottaxi szolgáltatásokon is dolgozik.
– A projekt teljesen egybevág a Groupe Renault stratégiájával, amelynek célja, hogy új, magas minőségű, összekapcsolt szolgáltatásokat nyújtson valamint fejlessze az ügyfelek általi tapasztalatokat, mondta el Carlos Ghosn, vezérigazgató. – A projekt több millió sofőrnek és utasaiknak teljesen ingyenes elérést kínál a minőségi információhoz és tartalomhoz.
Az autógyártók már gondolkodnak rajta, hogy a sofőrök és az utasok hogyan fogják kihasználni azt a szabadidőt, amit a magasabb szintű autonómia nyújt nekik. A Renault Symbioz koncepciójában vizsgálta ugyanezt és valószínűleg a Challenges is ebben kap majd szerepet.
A kiadó hangsúlyozta, hogy a Renault tiszteli a sajtófüggetlenséget.