Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
A Daimler és a VW részvételével indult kezdeményezés a tiszta lítiumért
A Volkswagen, a Daimler, a BASF és a Fairphone közös kezdeményezést indított a lítium fenntartható és átlátható beszerzésének érdekében. A vállalatok a lítium chilei bányászatára összpontosítanak, a dél-amerikai országból szerzik be a fontos fémeket – elsősorban a lítiumot, de nem csak azt.
A négy alapítóvállalat (három német és egy holland) felkérte a német GIZ-t, hogy koordinálja az együttműködést, és szervezzen be minél több tagot. Sőt, egy olyan platform létrehozása a cél, amiben a cégek mellett emberjogi szervezetek, kormányzati vállalatok és bányászati cégek is részt vehetnek.
A Volkswagen szerint a „Felelős Lítiumért Partnerség” 2021 tavaszán indult el, és a tervek szerint 2,5 évig fog tartani. Nem is annyira a bányászat promotálása a cél, hanem az Atacama vízgyűjtőinek megóvása, valamint a természeti erőforrások felelős használata.
Egyre több lítium kell
A partnerség hátterében az áll, hogy az elektromobilitás terjedésével egyre több lítiumra van szükség, ami miatt új bányákat nyitnának. A Chile és Peru területén található Atacama-sivatag talajának egy része sós, a felszín alatt pedig a Föld egyik legnagyobb lítiumkészlete rejlik.
Az együttműködést kezdeményező cégek közös nyilatkozata szerint viszont fontos megóvni a Salar de Atacama törékeny ökoszisztémáját – írja az electrive.com.