Még idén elkészül a mesterséges intelligencia nemzeti stratégia
A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2019.06.21 15:55
Palkovics: innováció és nemzetközi együttműködés kell a közlekedésben
Az innovációs és technológiai miniszter szerint a digitalizáció, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése közös feladat.
2019.06.13 15:32
A szerb műszaki oktatást támogatná a kormány
Magyarország szeretné megerősíteni a szerbiai felsőoktatást, elsősorban a műszaki, informatikai, gazdálkodástudományi területen – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2019.04.16 16:15
Tényleg ott tartunk az önvezetésben, mint az amerikaiak?
Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű – jelentette ki Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője.
2019.04.05 16:29
Újragondolták a szakképzést, már pénzt is kapnak a diákok
Osztrák mintára az iparkamarák és a vállalatok kezdeményezésére fejleszti tovább a kormány a szakképzést Magyarországon.
2019.03.14 17:00
A mérnököket méltatta az innovációs államtitkár
Modern civilizáció nem létezik innovatív és felelősen gondolkodó mérnökök nélkül – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a XXV. Mérnök - Technikus Bálon, Budapesten.
2019.02.25 15:54
Palkovics László szerint ez a járműipar legnagyobb kihívása
A közlekedési rendszerek fenntarthatósága és a környezet védelme, vagyis a káros anyagok kibocsátásának csökkentése a járműipar legfontosabb kihívása – mondta az innovációs és technológiai miniszter.
2019.02.22 16:36
Mi lesz a családi vállalkozásokkal, ha nincs utód?
A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani – nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mediaworks megyei napilapjainak adott interjúban.
2019.02.20 13:15
Palkovics szerint sérülnek a fuvarozók érdekei
Közös infrastrukturális fejlesztésekről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László osztrák kollégájával, Norbert Hofer közlekedési, innovációs és technológiai miniszterrel Bécsben.
2019.02.12 09:31
Kínában készül az autók fele
Az autógyártás számos globális kihívással néz szembe, ami a teljes termelést is átalakítja – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter konferencián Budapesten.
2019.01.25 10:12
Német miniszter tesz látogatást a zalaegerszegi tesztpályán
Magasabb szintre kell emelni a már most is jól működő magyar-német gazdasági, technológiai és innovációs együttműködést - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2019.01.11 11:33
Hatalmas összeget kapott Debrecen, készülnek a BMW fogadására
Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye.
2018.12.06 13:11
Gyakorlati oktatás, adók, kismamák – összetett javaslatcsomagot dobnak a kormány elé
A kormány elé kerül szerdán a versenyképességről szóló javaslatcsomag, amelyet hétfőn fogadott el a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) – jelentette be Varga Mihály. A témák között szerepel az adózás egyszerűsítése, az adóadminisztráció gyorsítása, a kismamák, az inaktívak és a közfoglalkoztatottak munkába állásának ösztönzése, a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítása, az oktatásnak a gazdaság igényeihez igazítása.
2018.11.27 11:25
Német autópálya-forgalomirányitási rendszereket is tesztelhetnek a zalaegerszegi pályán
A baden-württembergi közlekedési miniszterrel és a tartomány meghatározó felsőoktatási intézményeinek vezetőivel egyeztetett az együttműködési lehetőségekről dél-németországi útján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn.
2018.11.20 16:04
Háromszoros profitra tehet szert, aki IT-fejlesztésekbe fektet
A digitalizáció a fenntartható növekedés egyik legfontosabb hajtóereje, jelentős versenyképességi tényező – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Modern gyárak éjszakája programsorozat megnyitóján.
2018.11.19 10:52
Palkovics: Olyat építettünk, ami máshol nincs a világon
Már több szerződött fél is kipróbálta a Zala Zone zalaegerszegi tesztpályát. A beruházás első ütemét heteken belül átadják. Palkovics László innovációs és technológiai minisztert kérdeztük.
2018.10.31 06:00
Harminc százalékkal kell leszorítani a szén-dioxid kibocsátást 2030-ig
Az Európai Parlament néhány napja fogadta el azt a javaslatot, miszerint 2030-ig 35 százalékra kell csökkenteni az új autók széndioxid-kibocsátását. A magyar kormány egyet értett azzal, hogy fenntartható és az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben ellenálló környezetet kell teremteni. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint azonban ezt a célt úgy kell meghatározni, hogy elérhető legyen és megfelelő ütemű átállást tegyen lehetővé.
2018.10.17 15:14
Mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeket gyűjt a kormány
Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének pénteki sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy "mesterségesintelligencia-platformhoz".
2018.09.15 07:07
A magyar vállalkozások az uniós átlag végén vannak
A kormány gazdaságfejlesztési stratégiájában kiemelt feladat az innovatív kis- és közepes vállalkozások támogatása – mondta az innovációs és technológiai miniszter Budapesten, a Pitch@Palace Hungary 1.0 nemzetközi start-up-verseny döntőjén.
2018.09.13 15:56
Érdemes vállalkozni Magyarországon az amerikai nagykövet szerint
Energetikai, gazdaságfejlesztési és innovációs kérdésekről egyeztetett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az amerikai nagykövettel – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2018.09.06 16:10
Felújítják az M1-est, háromsávos lesz
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
2018.08.25 14:17
Kisvállalkozások számára is előnyös lenne a vasúti szállítás
A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) érdekeit szolgálná, ha a Rail Cargo lehetővé tenné számukra, hogy árujukat vasúton szállítsák.
2018.08.08 11:35
A Siemensszel lendítene a szakképzésen a kormány
A duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program indítására négy évre szóló partnerségi megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Siemens Zrt.-vel.
2018.08.06 14:58
A zalaegerszegi pályát kínálgatja a kormány Bécsben
A digitális kihívásokról és a mesterséges intelligenciáról is tárgyalt hétfőn Bécsben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a versenyképességért felelős miniszterek informális találkozóján.
2018.07.16 17:18
Felülvizsgálja a kormány az autópálya-építési terveket
A közlönyben az áll, a kormányfő felkérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy vizsgálja felül, és készítsen jelentést a kormány részére a beruházásokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról – olvasható a Magyar Közlönyben.
2018.06.11 09:14