Zalaegerszegi tesztpálya: olyan felhőn dolgoznak, amely az autonóm járművek közötti kommunikációt segíti
Magyarországon jelenleg több mint 10 ezer fejlesztőmérnök foglalkozik elektronikus – vezető nélküli – járműrendszerek fejlesztésével, ami kiemelkedőnek számít – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferencián csütörtökön Budapesten.
2018.06.07 14:38
Palkovics László: Fejlesszenek saját terméket a magyar kkv-k!
Gondot okoz, hogy számos magyar tulajdonú cégnél nincs igény saját termékek fejlesztésére, pedig ha ez nem valósul meg, akkor hiába támogatják az innovációs folyamatot, az nem lesz sikeres – hangsúlyozta a Világgazdaságnak adott interjúban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
2018.05.24 10:37
Palkovics kijelölte az új irányt: innováció és K+F
A nemzeti innovációs és technológiai miniszter szerint a technológiaváltás az ország előtt álló egyik nagy kihívás, és Magyarországnak jobban kell szerepelnie az innovációval kapcsolatos ügyek támogatásában.
2018.05.18 11:32
Palkovics László: Olyan munkakörök jönnek létre, amelyek ma még nem léteznek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium legfőbb feladata a magyar kis- és közepes vállalkozások termelékenységének, innovációs és versenyképességének javítása.
2018.05.16 11:10
Palkovics László a mesterséges intelligencia, a robotizáció és az automatizáció elterjedését sürgetné
Jelentősen növelni kell a magyar tulajdonú vállalatok súlyát a gazdaságban a hozzáadott értéket tekintve.
2018.05.15 09:45
Külföldre küldené a magyar hallgatókat Palkovics László
Az a cél, hogy minden hallgató legalább egy félévet tanuljon külföldi egyetemen – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.
2017.12.14 15:33
Miért jó járműipari szakmát szerezni?
Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azon dolgozik, hogy a címbeli felvetés egyre kevésbé legyen kérdés. Hogy halad a cégek és az egyetemek közeledése? Vajon európai szintű képzőközponttá válhat-e hazánk? Felvesszük-e a tempót a megatrendek fejlődésével? Ezekről beszélgettünk az ipari és oktatói tapasztalattal is rendelkező szakpolitikussal.
2017.07.13 09:42
Palkovics a Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpályáról tartott előadást az OECD-ben
Palkovics László az elektromos hajtású járművek, és azon belül is a vezető nélküli autók fejlesztésében és gyártásában történő magyar részvételről tartott előadást kedden Párizsban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magas szintű munkareggelijén.
2017.05.16 15:01
Minden, amire a Mercedes sztrájk miatt nem figyeltünk – Ez történt a 47. héten
Az elmúlt héten is a „bér” szó volt az egyik meghatározó kifejezés a magyar járműiparban. Ehhez aztán olyan szavak kapcsolódtak, mint a megállapodás, az emelés, a tárgyalások és a sztrájk. Most nézzük, mi történt még a múlt héten, amire talán az előzőek miatt nem figyeltünk annyira.
2016.11.28 11:00
Palkovics László: városi körülmények között is tudunk majd teszteket végezni Zalaegerszegen
A Budapest környéki cégekkel arról egyeztettünk, hogy az M7 autópálya egy jelentős szakaszát úgy alakítanánk át, hogy alkalmas legyen önvezető technológiák vizsgálatára – többek között erről beszélt az oktatási államtitkár az Autopronak adott interjújában.
2016.11.25 10:09
Összeomlás szélén állna a magyar járműipar?
Az oktatásért felelős államtitkár, Palkovics László szerint jelenleg a képzési rendszer nem elégíti ki a gazdaság igényeit.
2016.06.15 12:43
Továbbtanulás: sokan szeretnének gépészek lenni
A tavalyinál öt százalékkal többen, 111 162-en jelentkeztek idén felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
2016.04.04 16:34
Diplomát kaptak az első duális hallgatók
Az országban elsőként a Kecskeméti Főiskolán osztottak ilyen, kimagaslóan gyakorlatorientált képzettséget igazoló diplomát a tél utolsó hétvégéjén.
2016.02.29 08:29
Majdnem megállt az ország - ez volt az 5. hét
Sztrájkra készülnek a MÁV dolgozói mellett a Volán társaságok munkatársai is, eközben leállt a Passat modellek gyártása. Ifjaink viszont lelkesen építik a jövőt, Palkovics államtitkárra bízták a teljes hazai oktatást.
2016.02.08 06:57
Oktatási államtitkárrá nevezték Palkovics Lászlót
Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
2016.02.06 19:50
Palkovics: olyan diploma kell, ami megfelel a piac elvárásainak
A tavaly decemberben elfogadott felsőoktatási stratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle - mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára az Óbudai Egyetem napján.
2015.11.23 14:58
Palkovics László: nem álom az iparbarát felsőoktatás
Stratégia, duális képzés, elvándorlás, összeszerelő-ország kontra fejlesztési centrum, intézményi átszervezések - nagyinterjút adott szakportálunknak a felsőoktatásért felelős államtitkár.
2015.09.10 06:50
Palkovics szerint nincs ok aggodalomra
A tervezett felsőoktatási átalakítás meg sem közelíti az elmúlt 25 év jelentős átalakításait - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára.
2015.07.31 11:06
1635 gépészmérnök kezdi meg tanulmányait szeptembertől
A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal.
2015.07.24 11:49
Gyakorlatiasabb képzés, idegen nyelvek – változik a felsőoktatás
Az egyetemen kívül létrejöhet új intézményi kategóriaként az alkalmazott tudományok egyeteme, több helyen lehetnek közösségi képzőközpontok, megjelenik a hallgatók kompetenciamérése, bevezetik a mesteroktató kategóriát, valamint változnak a hallgatói átsorolás feltételei is. Így módosult a nemzeti felsőoktatási törvény, amelyet hétfőn 123 támogató szavazattal, 65 nem ellenében változtatott meg az Országgyűlés.
2015.07.06 14:17
Elérkezett az iparbarát felsőoktatás kora
Nagyobb hangsúly kerül a járműipari képzőhelyekre, több figyelem jut a vállalati kapcsolatokra. Megszűnnek a főiskolák, ahol kell, lesz helyben képzés, az alkalmazható tudomány külön prioritást kap.
2015.06.26 10:05
Több pénz jut a felsőoktatásnak
Több mint 27 milliárd forint áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére az év végéig különböző fejlesztések megvalósítására a felsőoktatási stratégiához kapcsolódva - mondta Palkovics László.
2015.05.17 11:31
Megbukott a műszaki menedzser szak?
Emelni kéne a színvonalat, mert a kormányzat szerint jelenleg nem felel meg az ipar elvárásainak.
2015.05.12 12:00
Ez történt a 15. héten a járműiparban
Ez a gumi hete volt: interjút adott a Hankook első embere, letették az Apollo gyárának alapkövét. Két újabb Techtogether csapat mutatkozott be, dől a pénz a felsőoktatásba, sapkát cseréltek az egri munkások, elfogyott a szakképzett munkaerő.
2015.04.10 15:29
Dől a pénz a felsőoktatásba
Az idén első körben 23 intézmény 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraváltási Alapból - jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteken Budapesten.
2015.04.10 11:22