Kedvezményt kapnának az elektromos szolgálati autók Németországban
Adókedvezménnyel ösztönözné az elektromos járművek szolgálati autóként való elterjedését a német kormány egy, a dpa hírügynökség által megtekintett törvénytervezet szerint.
2018.07.27 16:24
Adóváltozások jönnek
A kisvállalati adó bevételi értékhatára 500 millió forintról egymilliárdra emelkedik, az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 15 százalék személyi-jövedelemadót kell fizetni – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításairól.
2018.07.26 16:11
Kétszeresére nőhet a a kétgyermekes szülőknek járó adókedvezmény
A jövő évi költségvetés és az adótörvények tervezete szerint 2019-ben majdnem 360 milliárd forintot tesznek majd ki a családoknak járó adó- és járulékkedvezmények.
2018.07.05 10:32
60 ezer betöltetlen állásra várnak dolgozót Magyarországon
A kormány gazdaságpolitikai céljai változatlanok, amelynek alapja, hogy az országban munkaalapú társadalom épül – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán a parlament költségvetési bizottságának ülésén.
2018.05.16 10:36
700 milliárd forintot spórolhatnak a vállalkozások
A NAV 2018-tól az EU tagállamai közül egyedüliként biztosítja a papírmentes ellenőrzést ezzel időt és jelentős költséget spórolva az adózóknak. A közigazgatás elektronizálásával és egyszerűsítésével mintegy 700 milliárd forintot spórolhatnak összességében a vállalkozások.
2018.02.09 07:26
Jöhet a plug-in hibrid autók adója?
Egyes amerikai államokban már olyan sok zöld, a hagyományos autókéhoz képest jóval kevesebb állami bevételt biztosító jármű fut az utakon, hogy Indiana állam különadót tervez.
2017.01.11 12:35
Kína meghosszabbítja az autóvásárlást ösztönző adókedvezményt
Egy évvel meghosszabbította a kis teljesítményű gépkocsik adókedvezményét Kína - jelentette be a kínai pénzügyminisztérium csütörtökön.
2016.12.16 10:30
Kína meghosszabbítja az autóvásárlást ösztönző adókedvezményt
Egy évvel meghosszabbította a kis teljesítményű gépkocsik adókedvezményét Kína - jelentette be a kínai pénzügyminisztérium.
2016.12.15 15:53
Franciaország is odacsap a belsőégésű motoroknak
A németek után az ország döntéshozói csökkentik a dízeles modellek vásárlása után igényelhető vállalati adókedvezményt – a döntés egy szemléletváltás első állomása.
2016.10.14 13:49
Az autótulajdonosok helyett fizet a Mitsubishi
A japán vállalat megtéríti autói üzemanyag-fogyasztási adókedvezményét. 700 millió jent fizet ki a gyártó.
2016.09.06 09:54
Segítségért kiáltanak a hazai kisvállalkozások
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) üdvözli, hogy a kormány a munkaadói terhek enyhítésének lehetőségét vizsgálja, és egy munkaerő-megtartását támogató alap létrehozására tesz javaslatot.
2016.08.16 08:43
Nőhetnek a bérek: járulékcsökkentés a láthatáron
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát.
2016.08.15 14:53
600 ezerrel többen dolgoznak az NGM szerint
26 éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most, mondta Cseresnyés Péter, a munkaerő-piacért és képzésért felelős államtitkár.
2016.06.28 14:11
Jó ösztönző lenne az emisszió alapú adózás
A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) támogatja a környezetterheléssel összefüggő adózást, ezzel ösztönözve a járműtulajdonosokat, hogy a használt autókból is a környezetre kevésbé károsakat válasszák.
2016.05.06 09:06
Az olcsóbb üzemanyagból több adót szedne be az állam
A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Országgyűlésnek az adócsomagot, amely jövőre a munkáltatók számára is több ponton csökkenti a közterheket.
2016.05.04 09:40
Állami trükk miatt fogy több autó Kínában
1,92 millió új autót adtak el márciusban az ázsiai országban, ami éves szinten 7,8 százalékos növekedés - közölte a Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége.
2016.04.11 09:00
Kit érdekel a növekedési adóhitel?
Egyelőre 70 vállalat lát fantáziát a konstrukcióban, melynek segítségével átütemezhető a társasági adó fizetése.
2016.03.03 12:26
Bajban a Google és az Apple: Putyinnal nem jó ujjat húzni
Az orosz elnök olyan javaslatok kidolgozására utasította az illetékes szerveket, amelyek egyenlő versenyfeltételeket teremtenek a hazai és a külföldi információs technológiai cégek számára.
2016.02.02 09:58
Így változik az adózás 2016-ban
A módosítások egyik fontos célja az adminisztrációs, illetve a fizetési terhek további csökkentése, valamint a vállalkozói hitelek, a K+F és a környezetvédelem támogatása. A legfontosabb változásokat a PwC foglalta össze.
2015.12.02 14:37
Adóelkerüléssel vádolják a Volkswagent
A német ügyészség vizsgálatot indított a Volkswagen ellen adóelkerülés miatt, mivel a vállalatcsoport által gyártott autókban a szén-dioxid-kibocsátás meghaladja az adózási kategóriákban előírt határértékeket.
2015.11.24 14:55
Így spórolhatnak milliárdokat a magyar vállalkozások
Pár száz cég számára jelenthet akár milliárdos megtakarítást, hogy a jövő évi helyiadó-szabályok között megjelenik az önkormányzatok által adható kutatás-fejlesztési kedvezmény lehetősége.
2015.11.19 09:02
Adótrükközésen kapták a Fiatot
Az Európai Bizottság azt állítja, az olasz gyártó gazdasági csellel csak a nyeresége huszada alapján adózott Luxemburgban. A Fiat és a tagállam is kikéri magának az állítást.
2015.10.21 14:40
Újraélesztené autópiacát Kína
Október elsejétől 50 százalékkal kevesebb általános forgalmi adót kell fizetni az újonnan vásárolt, 1600 köbcentit meg nem haladó lökettérfogatú motorral rendelkező autók után Kínában.
2015.10.01 08:40
A tervezett áfakapuval mindenki jól járna
Úgynevezett áfakapu bevezetésével szakértők szerint a jelenlegi 27-ről 25 százalékra lehetne csökkenteni az áfát, miközben az állam éves szinten akár 800-1200 milliárd forint többletbevételhez juthatna.
2015.06.22 08:48
Adókedvezménnyel is támogathatja Olaszország a Lambo-SUV gyártását
Az ügyletet jól ismerő források szerint Olaszország kormánya különböző ösztönzőkkel segítené a Lamborghinit, hogy a vállalat helyben gyárthassa a néhány éve bemutatott Urus szabadidő-terepjárót.
2015.05.14 12:23