Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Mit tegyünk, ha defektet kapunk?
2024.05.19 12:19A lítium jelenti a fenntartható jövőt az EU számára
2024.05.19 04:20Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Új pilótával gyakorol a SZEnergy Team
A korábbi, nagy rutint szerzett pilótájuk már elhelyezkedett, így az egyik nagy feladat a győri Széchenyi István Egyetemen tevékenykedő csapat számára, hogy új pilótájuk minél több gyakorlatra tegyen szert az energiahatékony jármű vezetése során.
Pusztai Zoltán csapatkapitány elmondta, amikor az időjárás engedte, a csapat szervezett néhány teszt napot, ahol a verseny körülményeket próbálták minél jobban szimulálni, ezzel segítve a pilóták és a többi csapattag ismerkedését a versenyautóval.
– Azt vizsgáltuk, hogy a körök között mekkora a fogyasztáskülönbség, valamint, hogy a pilóták mennyire tudják tartani a szükséges köridőket, sebességeket. Mivel Zámbó Zoltán, a csapat eddigi pilótája sikeresen megszerezte mesterdiplomáját és az iparban helyezkedett el, így hosszú idő óta először kell új pilóta betanításával foglalkoznunk.
Szerencsére csapaton belül többen is vállalták ezt a fajta kihívást, így idén Gombosi Máté fog körözni a Szelectricityvel a pályán, Guba Patrik pedig a tartalékpilóta szerepét tölti be a verseny alatt.
A csapatkapitány elmonda azt is, ebben az évben kicsit kevesebb idő jutott a felkészülésre, mivel a verseny májusban lesz, de az összes idén tervezett alkatrész már gyártás alatt áll a szponzoroknak köszönhetően. Mint mondta, a legnagyobb kihívást idén is a kiutazás megszervezése okozza, ehhez próbál a csapat fuvarozó vállalatoktól segítséget kérni, hogy kijuttassák az autót és a táborfelszerelést Londonba.