Körkörös gazdaság: az autógyártók felelőssége a roncsok sorsa?

Mindig szomorú látvány egy roncstelep, ahol az autóhalmok közül kikandikál egy-egy legendás típus szebb napokat látott karosszériaeleme. Miért van az, hogy ezek a képek végigkísérik az ember életét, hogyhogy nem tűnnek el a föld színéről ezek a járműtemetők? Röviden azért, mert a hulladékgazdálkodás a jelek szerint nem tudja tartani az iramot a lecsökkent jármű-élettartammal, a tartós használati tárgyak fogyasztási ciklusának megrövidülésével. Az Európai Unióban öt éve 2,5 milliárd tonna hulladék képződött (és ez biztos azóta sem csökkent), ebből 1,6 milliárd tonnát nem hasznosítottak újra. Ezen belül a kidobott járművek aránya súlyra még nem is olyan nagy, a huszonnyolc tagállamban évente 6 millió tonna roncsautó keletkezik. Ám a járművek alkotóelemeit minden erőfeszítés ellenére még mindig csak nagyon alacsony arányban hasznosítják újra. Hogy érzékelni lehessen a feladat nagyságát, hat éve 18 tagállamban a települési hulladék fele hulladéklerakóban végezte, néhány tagállamban 90 százaléknyi hulladék járt így, és csak hat tagállam (Ausztria, Belgium, Dánia, Hollandia, Németország, Svédország) volt képes három százalék alá szorítani ezt az arányt. A járművek anyagai egyébként ennél jobban járnak. Az Eurostat adatai szerint a járművek alkotóelemeinek 80-100 százaléka visszakerül a gyártási körforgásba. Egy amerikai kimutatás szerint pedig az ottani járműveket alkotó részek 75 százalékban, a fém alkotórészek pedig 95 százalékban visszakerülnek a használatba. Ám nyilván nem minden, a járművekből újrahasznosított acél, vas, alumínium, nemesfémek kerülnek vissza pont az autóiparba, hanem más ágazatok dolgozzák fel.

Természetesen mint minden másra, az Európai Bizottságnak a hulladékkezelésre, és a nullára amortizált, leírt, elhasznált járművek feldolgozására is létezik irányelve. Persze mint minden irányelv, a hulladékgazdálkodásra vonatkozó több ajánlás is olyan célt fogalmaz meg, amelyek teljesüléséhez éveken át kitartó és széleskörű intézkedések szükségesek minden tagállam részéről. Ezeknek a szabályoknak a folyamatos felülvizsgálatát együtt végzi a bizottság az Európai Parlamenttel és a tagállami vezetőkből álló Európai Tanáccsal. Az Európai Bizottság már 1997-ben irányelvet adott ki az elhasznált járművek (end-of-life vehicles) kezelésére. Ez persze csak a roncsok feldolgozására vonatkozott, és hamar rájöttek, hogy a gyártókat rá kell szorítani, hogy tudatosabban tervezzék a termék életciklusába a hulladékkezelést. Ezt hívják kiterjesztett gyártói felelősségnek, ami alapján egyenesen a termék árába kell beépíteni a környezetvédelmi költségeket. De hogy milyen lassan halad ez a fajta uniós piacszabályozási folyamat, azt az is mutatja, hogy bár a kiterjesztett felelősség elvét már csaknem két évtizede beforgatják az uniós törvényhozásba, ám a bizottság 2015-ben elfogadott körkörös gazdaságról szóló irányelvében is éppen azt olvashatjuk, hogy az ipar szereplői számára (jogi, gazdasági) ösztönzőket kell beépíteni arra, hogy támogassák az újrahasznosítást.

Április 18-án az Európai Parlament négy hulladékgazdálkodási jogszabály-módosítást fogadott el, amelyek az Európai Bizottság ajánlásaira épülnek. Ezek egyike az elhasznált járművek, elemek és akkumulátorok, valamint az elektronikus hulladék kezelésére vonatkozó jogszabály. Egyébként az elektronikus hulladék mennyisége növekszik a leggyorsabban, és az elektronikus berendezéseknek a mobilitásban végbemenő térhódítása miatt ezt nem szabad figyelmen kívül hagynia az autógyártás szereplőinek sem. Az Eurostat adatai szerint 2012-ben 9 millió tonna elektromos és elektronikus berendezés került forgalomba az EU-ban, amelyből 3,5 millió tonna e-hulladék képződött, és ebből 2,5 millió tonnát sikerült reciklálni.

Az EU által preferált – és a párizsi klímaegyezmény által inspirált – körkörös gazdaság (circular economy) fő elképzelése, hogy a hulladék minimálisra szorításával, annak nagy arányú feldolgozásával a lehető legtöbb anyagot vissza kell juttatni az anyagkörforgásba, a termelési értékláncba. Ám nem biztos, hogy a profitorientált gyártócégek ugyanezt az elvet kívánják követni. Ezzel az érdekellentéttel már 2014-ben találkozott az EU, egy elég nagy lobbierővel rendelkező érdekképviselet, a BusinessEurope szabályosan megtorpedózta az első jogszabálycsomagot, mondván, a benne foglalt ambiciózus célok, a környezetvédelem oltárán fel kellene áldozni a versenyképességet. Ám a versenyképességről a brüsszeli bürokrácia homlokegyenest mást gondol, ezt legtalálóbban Janez Potocnik volt környezetvédelmi biztos fogalmazta meg: „Olyan erős stratégia kell, amely Európa gazdasági növekedését leválasztja a természeti erőforrások állandó kihasználásától, mert ettől függ a versenyképességünk”. Az EU többek között azzal is érvelt, hogy a hulladékgazdálkodás akár százezer állást is tud teremteni, de ez az ipari lobbit kevéssé hatotta meg. Ezért egy átdolgozott irányelv került a bizottság, és aztán a parlament asztalára 2015-ben. Az újraírt irányelvben a különböző hulladéktípusok reciklálásának arányszámai 5 százalékkal alacsonyabbak lettek.

A most elfogadott négy jogszabálymódosítás egyike sem rendelkezik azonban arról, hogy a gyártóknak mekkora arányban kell újrahasznosított alapanyagokat felhasználniuk. Mint azt Simona Bonafé olasz európai parlamenti képviselő az Autopronak elmondta, a 2015-ös hulladékgazdálkodási irányelv még csak a kezdet, a munka lassan halad, és szerinte mindenképp meg kell nyitni a fenti kérdést, az autógyártók újrahasznosításban vállalt még szorosabb részvételét. Szerinte a körkörös gazdaság nemcsak a szűkös anyagi erőforrásokkal való jobb gazdálkodást kell, hogy jelentse, hanem a termelési rendszerek mélyreható innovációját is. Vagyis a jogszabálycsomag szerdai megszavazásával új lendületet vett az Európai Unió gyártási szektor felé tett határozott felhívása.

(A fotón: SimonaBonafé /balra/, a körkörös gazdaságról szóló jogszabálycsomag olasz raportőre)