Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Mit tegyünk, ha defektet kapunk?
2024.05.19 12:19A lítium jelenti a fenntartható jövőt az EU számára
2024.05.19 04:20Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Ezért nem tetszik az Aston Martin vezérigazgatójának a dízelstop
Az Egyesült Királyság bejelentette, 2040-ig be akarja tiltani a gáz- és dízelüzemű autókat. A reakciók nem maradtak el, még egyes környezetvédelmi aktivisták is aggódnak az erőművek miatt, amiket építeni kell, hogy megfelelő energiaforrást nyújtsanak az elektromos és hibrid járműveknek. Eközben a tervezet támogatói rámutattak, hogy a 2040-es célhoz lépésenként kell eljutnia az Egyesült Királyságnak.
Az Aston Martin vezérigazgatója, Andy Palmer mérlegelte a kormány terveit, már akkor is, amikor a többi autógyártó még csak megpróbálta kitalálni hivatalos álláspontját a tilalommal kapcsolatosan.
Palmer véleményének központjában a tilalom másod és harmadrendű hatása áll, ami többeket fog érinteni, mint az autókat és a tulajdonosaikat.
Nem foglalkoznak az iparban dolgozó 800 ezer emberre gyakorolt következményekkel – mondta. – Nem veszik figyelembe az olyan dolgokat, mint a benzinkutak, a garázsok, de az alkalmazottakat sem, akik a motorokat gyártják.
Palmer azonban arra is kitért, hogy mivel a hibridek 2040 után is elérthetőek lesznek, nagyon magas piaci részesedést kell elérniük még ezen időszak előtt is.
2040-ben nem lesz tisztán belső égésű motorú autó, mert a hibridizáció és a plug-in hibridizáció is ott lesz – mondta. – Igazán hiszek benne, hogy a plug-in hibridek 2030-ra az autók 40%-át fogják képviselni, így a 2040-es tilalom már késő lesz.
Palmer figyelmeztetett, hogy egy ilyen tilalom milyen hatással lehet az Egyesült Királyságra, mint versenybeli hátrányra, elhárítva a tiszta égésterű motortechnológiát, és kényszerítve a brit autógyártókat, hogy a tengerentúli olcsó akkumulátorokat használják.
Mindannyian benne vagyunk ebben, tehát ha a kormány azt akarja, dobjuk el belső égésű motorjainkat, akkor együtt kell működnie velünk, hiszen ami nem hajlik, az eltörik – mondta Palmer. – Mögöttünk nincs ott a Volkswagen vagy a BMW, hogy pénzeljenek.
Palmer gondolatai tükrözik a tilalom szkeptikusainak véleményét.
A tilalom kritikusai attól tartanak, hogy azok az országok, amelyek a legolcsóbb akkumulátorokat állítják elő, valószínűleg Európán kívül esnek, így ezek uralkodni fognak az európai autóvállalatok felett, miközben szabadon alkalmazhatják saját környezetvédelmi normáikat, amik nem a legszigorúbbak. Ez főként Kínára utal.