Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
A takarékosság bajnoka az Airbus helikoptere
2024.05.17 09:22Az EU is büntetővám bevezetését tervezi a kínai elektromos autókra
2024.05.17 08:18Parkolókat bérel a Tesla, hogy eladatlan járműveit ott tárolhassa
2024.05.17 06:21Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Elköszönt a fővárosi utcáktól a BKV legsikeresebb busza
November 11-én közlekedett utoljára Ikarus 260-as menetrendszerinti járaton, normál napi forgalomban Budapesten. A modell 1971 decemberében jelent meg a fővárosi utakon, szériában 1972 decembere óta jár a BKV-nál. Soha más buszból nem közlekedett ennyi Budapesten, mint az Ikarus 260-asból.
Az
elmúlt ötven év során 2393 darab Ikarus 260-as fordult meg a BKV
állományában, nyolc kivételével ezek mind újonnan beszerzett buszok
voltak. A 2385 autóbuszt 1972 és 1992 között vette a fővárosi
közlekedési vállalat, 2010-ben további nyolc használtan vett példány is
forgalomba állt a cégnél, ezeket Debrecenből szerzete be a vállalat.
Túlzás
nélkül állítható, hogy Budapest legmeghatározóbb buszáról van szó, csak
elvétve találni olyan viszonylatot, amin ne fordult volna meg, és
vélhetően nincs olyan felnőtt budapesti, aki ne találkozott volna Ikarus
260-assal.
A típus utolsó képviselője november 11-én, pénteken fejezte be a pályafutását, ezzel egy korszak zárult le Budapesten – bár az igazi korszakzárásra pár napot még várni kell, amikor majd szintén novemberben az utolsó Ikarus 280-at is leteszi a lantot.
Számtalan változat
Az Ikarus 260-asból rengeteg kivitel készült, és ez még akkor is igaz, ha csak a Budapesten megfordult példányokról beszélünk. Az első másfél évtizedben harmonikaajtóval és Praga váltóval érkeztek a buszok, eleinte egyenes műszarfallal. 1986-ban tértek át bolygóajtókra és a ZF, valamint a Voith váltókra.
Az Ikarus 260-as szóló autóbusz hossza 11 méter, a busz 97 utas szállítására alkalmas. A budapesti 260.00, 260.45 és 260.46 kivitelek mind háromajtósak voltak, eleinte harmonika-, később bolygóajtóval (a Debrecenből használtan beszerzett buszok altípusa 260.30M).
A beltér is sokat változott kezdve a kezdeti fehér kapaszkodókkal, ami később fekete, majd pedig zöld és sárga színt is kapott. Az ülések sokáig különböző bőrborítású székek voltak, később szövetülésekre tértek át, az utolsó években pedig az egyes felújítások során más-más székeket kaptak a megmaradt buszok. Az utolsó 15 évben a külső is sokat változott: először az úgynevezett ezüstnyíl fényezés jelent meg, ami a 2010-es évekre kikopott, ugyanakkor számos budapesti 260-as kapott kijelzőket az utolsó éveire, sőt, egyes példányokat sötétebb ablakokkal is felszereltek.
Akadt néhány különlegesebb 260-as is a BKV-nál, ilyen volt a mozgáskorlátozottak számára könnyebb beszállást jelentő rámpával felszerelt és úgynevezett Classic-arculatot kapó JNG-724, vagy később a szintén alacsonyabb belépésűre alakított BPO-370.
Ötven év szolgálat
1971. december 20-án mutatkozott be a BKV-nál az Ikarus 260-as és csuklós változata, a 280-as. Ezek akkor még a prototípusok voltak, melyek egy év próbára érkeztek a fővárosba. A buszok beváltak, ami nem csoda: az Ikarus számára messze a 200-as széria hozta a legtöbb sikert.
Az ötven év szolgálatot annyiban árnyalni kell, hogy a BKV 1972 decemberében vásárolta az első húsz Ikarus 260-asát, vagyis csak a prototípussal együtt érte el az évfordulót a modell a budapesti utcákon. A BKV állománya egyébként 1980 és 1987 között – egy-egy tesztbuszt leszámítva – csak Ikarus 200-asokból állt, azon belül is túlnyomó többségben 260-asok és 280-asok közlekedtek Budapesten. A két típus jelentőségét mutatja, hogy Ikarus 260-asból 2393 darab, 280-asból pedig 1697 közlekedett a fővárosban, a két modellből összesen tehát négyezernél is több fordult meg a BKV-nál – a 260-as az abszolút rekorder, és nehezen képzelhető el, hogy valaha lesz olyan busza a BKV-nak, amiből többet szerez be.
Az alábbi galériában további fotókat nézhet meg budapesti Ikarus 260-asokról:
Tetszett ez a cikk? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!