Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Parkolókat bérel a Tesla, hogy eladatlan járműveit ott tárolhassa
2024.05.17 06:21Új budapesti létesítményt avatott a Knorr-Bremse
2024.05.17 04:20Budapesten is bemutatkozik a legújabb Setra
2024.05.16 17:17Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Több munkahelyet teremtenek, mint váltanak ki a robotok
2019-ben indult a brit North West Adoption Programme Nagy-Britanniában azzal a céllal, hogy felkészítse a cégeket a digitális átállásra. A programban az állami és a magánszféra is részt vesz, az elmúlt két évben pedig 41 vállalat 45 technológiai projektjét támogatták a program keretében.
Az automatizációra és robotizációra fókuszáló brit programra kétmillió fontot költött részben az állam, részben magánvállalatok. A várakozások szerint 183 állást teremtenek a kezdeményezés keretében, 234 dolgozó képességeit fejlesztik és 137,4 millió fontra emelik a régió bruttó hozzáadott értékét.
Alain Dilworth, a projekt menedzsere a Made Smarter nevű központnál arról beszélt, hogy a fenti számok kiválóan bizonyítják, hogy a robotok több munkahelyet teremtenek, mint amennyit kiváltanak. Hozzátette, hogy a gyártóknak el kell fogadniuk a technológiai újításokat annak érdekében, hogy növeljék a hatékonyságot és a produktivitást, csökkentsék a költségeket és az állási időt, valamint javítsák a versenyképességüket.
Robotok a mezőgazdaságban
A Manufacturing Global a Stroth nevű, mezőgazdasági gépeket gyártó cég példáját is felhozza cikkében a robotok használatának előnyére. A cég a monoton munkákra alkalmaz robotokat, valamint a robotika segítségével pótolta a járvány alatt kieső munkaerőt.
A hegesztőrobotokra fordított befektetéseink lehetővé tették a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártást, és megoldottuk a munkaerő problémáját nemcsak a minőségi hegesztők alkalmazása szempontjából, hanem a járvány alatt is képesek voltunk fenntartani a termelést. Eközben a technológia versenyképesebbé tett bennünket, gyorsan tudunk reagálni a megrendelésekre - mondta Julian Lopez, a Storth exportmenedzsere.
A hadiipar is jól jönnek a robotok
Az Empire Cartridges prestoni székhelyű lőszergyártó kobotokat és folyamatvezérlő rendszert szerzett be a program keretében. Ezzel a vállalat ötven százalékkal növelte működésének hatékonyságát.
Az Ipar 4.0 alkalmazásával növelni tudtuk a minőségellenőrzést, csökkentettük a kézi kezelést, és továbbfejlesztettük a munkaerőnket - idézi Andrew Bond, az Empire Cartridges vezérigazgatójának szavait a Manufacturing Global.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!