Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Az EU is büntetővám bevezetését tervezi a kínai elektromos autókra
2024.05.17 08:18Parkolókat bérel a Tesla, hogy eladatlan járműveit ott tárolhassa
2024.05.17 06:21Új budapesti létesítményt avatott a Knorr-Bremse
2024.05.17 04:20Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Megérkezett az első teljesen elektromos Škoda
A Volkswagen Csoporton belüli testvérmodell megjelenése előtt néhány héttel a Škoda bemutatta az első teljesen elektromos modelljét, ami egyben az első MEB-SUV is a gyártótól. Ez a modell nem más, mint a Škoda Enyaq, aminek az alapváltozata is magas szintet képvisel, de így is számos extrával rendelhető.
A Škoda Enyaq az első MEB-re épülő modell Európában, ami nem Németországban készül, hanem – a többi Škodához hasonlóan – Csehországban, Mladá Boleslavban gyártják az autókat. Ez a tény nagyon büszkévé is teszi a cseh márka vezetőit, ahogyan azt Thomas Schäfer ki is emelte a modell bemutatóján.
A modell prágai bemutatóján nem sok újdonság derült ki, hiszen már korábban bejelentette a Škoda, hogy az Enyaq öt különböző változatban lesz kapható, melyek közül három elsőkerékhajtású, kettő pedig összkerékhajtású.
Akár félezer kilométerre is képes egy töltéssel
Az Enyaq hatótávolsága a kiviteltől függ, az Enyaq 50 iV hatótávolsága 340 kilométer a gyártó szerint, míg a Enyaq 80 iV akár 510 kilométert is képes megtenni egy töltéssel. Az ötből négy kivitel maximum sebessége 160 kilométer/óra, egyedül az Enyaq RS iV, a topmodell képes 180 kilométer/órás végsebességre, ez a modell ráadásul akár 1,4 tonnát is képest vontatni, míg az elsőkerékhajtású változatok egy tonna vontatására alkalmasak.
Utastér
Az autó utastere tágas, a műszerfal kialakítása pedig újszerű, szakít az eddigi hagyományokkal. Az elektromos modellel a gyártó egy új konfigurációs megoldást is bevezet: a klasszikus felszereltségi szinteket a Design Selections kínálat váltja fel, amellyel az ügyfelek ízlésüknek és igényeiknek megfelelő díszítőelemeket választhatnak, például bőrülést. A gyártó szerint alig pár kattintással ki lehet választani a megfelelő extrákat.
Emellett tíz tematikus csomag közül is választhatnak az Enyaq vásárlói, így valóban viszonylag sokféle belső kialakítás fordulhat elő a modellnél.
Külső
Az Enyaq hátulja a kombikra emlékeztet, ennek megfelelően elég nagy a csomagtere. A korábbi ígéretek szerint két karosszéria változatban készül majd a modell, tehát a későbbiekben a koncepció autóhoz jobban hasonlító kupé változat is piacra kerül a kombi mellett.
Az autó orr részén az opcionális Crystal Face hűtőrács nem csak dizájnelem: a klasszikus Škoda hűtőrács számára összesen 130 LED biztosít kristályszerű megvilágítást, egyedi megjelenést adva az autónak, melynek elől és hátul is LED-fényszórói vannak.
A Škoda Enyaq alapmodelljének indulóára 33.800 euró, míg a további extrákkal felszerelt változatok ára még nem ismert – írja az electrive.com.