Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Magyar startupot vásárolt a Stellantis
Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – közölte az MTI-vel a Széchenyi Alapok.
A társaság az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek, de a közlemény szerint az alapkezelő eddigi legnagyobb eredménye. A siker többek között a cég szakszerű fejlesztéseinek is köszönhető - tették hozzá.
Az önvezető technológiákat fejlesztő aiMotive-hoz neves szakmai és pénzügyi befektetők csatlakoztak itthonról és külföldről egyaránt. A Széchenyi Alapok 2020-ban szerzett tulajdonrészt a magyar szoftvercégben, amit további befektetési körök követtek más beruházókkal közösen. Az új tulajdonos azt ígéri, hogy az évek alatt felépített tudásközpont és a világszínvonalú fejlesztői csapat Magyarországon marad, és még bővül is – írták.
Honlapján a Széchenyi Alapok a belföldi tőkepiac legaktívabb befektetőjeként, a magyar vállalatok első számú tőkebefektető partnereként mutatkozik be. Csaknem 155 milliárd forint vagyont kezelnek és több mint 130 befektetéssel rendelkeznek – olvasható az oldalon.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!