Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Megérheti messzebb utazni egy-egy használt autóért
2024.05.15 13:18A JLR a mérnökei képzésén és kutatásokon is dolgozik a Műegyetemmel
2024.05.15 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Közel harmadával esett vissza a Škoda eladása
Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Škoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban – közölte a cég. A közlemény szerint az első fél évben 426.700 Škoda kocsit adtak el. A jelentős csökkenés alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Erre utal, hogy júniusban a visszaesés már csak 16 százalékos volt – 94.600 eladott autóval –, míg májusban még több mint 45 százalék.
A Volkswagen Konszernhez tartozó Škoda Auto, amely a legnagyobb csehországi autógyár, tavasszal a járvány miatt mintegy hat hétig szüneteltette termelését.
A 39 ezer embert foglalkoztató vállalat tavaly 1,24 millió személygépkocsit adott el világszerte. Csehországban magasan a Škoda a legkeresettebb márka, autópiaci részesedése megközelíti a 40 százalékot.
A Škoda Auto a múlt héten közölte, hogy nem egészen öt év után távozik a vállalat éléről Berhard Maier, az igazgatótanács elnöke. Maier váratlan távozásának okát nem közölték. Német és cseh sajtóvélemények szerint Maier távozásának hátterében a Volkswagen konszern vezetésében folyó vitákat kell keresni. A németeket állítólag zavarja a Škoda egyre erősödő piaci sikere, az, hogy a cseh leányvállalat legújabb modelljei a vártnál nagyobb konkurenciát jelentenek a konszern néhány további tagja termékeinek.