Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Elhalasztaná a hibridek betiltását a Renault
A Renault szót fog emelni az Európai Bizottság azon javaslata ellen, mely 2035-től tiltaná a hibrid hajtású személyautók értékesítését, egyúttal kérni fogja a határidő öt évvel való kitolását.
Az Európai Bizottság idén ismertette tervezetét, ami szerint 2035-től kizárólag kibocsátásmentes új személyautókat lehetne forgalomba helyezni Európában, gyakorlatilag betiltva a belső égésű motorral szerelt modellek értékesítését, ideértve a hibrideket is.
A tervezet ellen nemrég a Renault Csoport kutatás-fejlesztési vezetője, Gilles Le Borgne emelt szót az IAA Mobility autószalonon. Többek között elmondta, hogy nem ellenzik a technológiai átmenetet, azonban három ok is van, amiért annak határidejét a hibridek esetében célszerű lenne 2040-ig kitolni.
Sem a töltőhálózat, sem a vásárlók nem fognak készen állni
Az első általa említett ok annak garantálása, hogy a töltőhálózat fejlődésének üteme illeszkedjen az akkumulátoros elektromos modellek értékesítésének növekedéséhez. Mint kifejtette, jelenleg ennek a folyamatnak a megvalósulása „közel sem biztos.”
„Másodszorra, míg teljes bizonyossággal állítjuk, hogy rendelkezünk a technológiával… azt nem tudjuk, hogy rendelkezünk-e a vásárlókkal, akik arra vágynak, vagy ami még fontosabb, meg tudják azt fizetni.”
Gilles Le Borgne harmadik okként a gyártóüzemek átállítását említette, amihez a dolgozók átképzése és a beszállítói lánc átállítása is hozzátartozik – számolt be az Autocar.
A tervek szerint 2030-ra a Renault márka értékesítéseinek 90 százalékát akkumulátoros elektromos járművek teszik majd ki, az Alpine esetében pedig az arány 100 százalék lesz. „De úgy gondoljuk, hogy a Dacia közelebb lesz a tíz százalékhoz” – mondta a részlegvezető, rámutatva, hogy az olcsó modelleket kínáló márkák esetében mennyivel lassabban nyerhetnek teret az alapvetően drágább elektromos autók.