Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
A vártnál kevesebb embert küld el a Bosch
2024.05.15 17:17Megérheti messzebb utazni egy-egy használt autóért
2024.05.15 13:18Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Még egyszer a Fordnál indított leépítésről
Hiába húzott jól az elmúlt években az európai autópiac, az egyébként népszerű márkának számító Ford ezt nemigen tudta lefordítani a pénzügyi mutatók nyelvére. Egy évtizeden belül így harmadjára is nekifutottak a racionalizálásnak.
Hektikus néhány éven van túl Európában a Ford. Az évtized elején veszteséges működés miatt 2012-ben súlyos lépésekre szánták el magukat, többezres leépítést jelentettek be. Ráadásul hosszas tüntetések ellenére 2014-ben bezárták a belgiumi Genkben lévő gyárukat. A jövedelmezőség ezt követően sem érte el a kívánt szintet, így 2016-ban egy újabb, 200 millió dolláros megtakarítási programot jelentettek be.
Bár a 2015-ös 259 millió dollár után 2016-ban a Ford Europe rekordszintű, 1,2 milliárd dolláros profitot ért el, de a következő évben drámaian, 81 százalékkal zsugorodtak a bevételek. Úgy tűnik, a trend folytatódik, a 2018-as üzleti évre is veszteségre lehet számítani.
Az év legelején bejelentett leépítés pontos részelteiről nem lehet még tudni, de valószínű a többezres leépítés, és immár biztos a bordeaux-i gyár bezárása. Ennek mindenképpen rossz üzenete van, hiszen sokan emlékezhetnek még a barikádokra, felgyújtott autókra a belgiumi gyár bezárása előtt. További intézkedés, hogy kivezetik a piacról a C-Max és a Grand C-Max modelleket, és felülvizsgálják a még korábban az orosz piac fellendülésének reményében létrehozott joint venture működését is.
Az jól látszik, hogy a GM-mel ellentétben a Ford nem szeretné elhagyni az európai piacot. Erre jó oka van: termékei a legkeresettebbek között vannak, vezető a haszongépjárművek eladásában, és az import Mustang is népszerű modellnek számít kategóriájában.
Hogy harmadjára végre sikerül-e a fontos európai piacon egyébként népszerű Fordnak racionalizálnia működését, egyelőre kérdéses. Jim Hackett vezérigazgató ugyanis hat százalékos üzemi marzsot szeretne látni a jövőben – csakhogy a mutatót még a 2016-os rekordévben is csak 4,2 százalékig sikerült feltornászni.