Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
A helyiek tudta nélkül épülhet akkugyár Szeged mellett
Hatalmas összegű, 500 milliárd forintos beruházást tervez egy ázsiai cég a Szegedtől északra található Kisteleken. A beruházás részleteiről sem a lakosság, sem a képviselőtestület nem ismer részleteket, utóbbi ennek ellenére megszavazta egy földterület eladását a cégnek.
A lakosság megkérdezése nélkül épülhet akkumulátorgyár a Szegedtől mintegy 35 kilométerre északra fekvő Kisteleken. A település képviselőtestülete még januárban szavazott egy 12 hektáros földterület eladásáról – a vevőről csak annyit tudtak a képviselők, hogy egy miskolci vállalkozással, az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel tárgyalt a 12 hektáros terület értékesítéséről, mely egy „kínai-koreai befektető” számára keres megfelelő helyet. A befektetőnek olyan területre van szüksége, ahol ki lehet elégíteni a majdani gyár meglehetősen magas víz- és energiaigényét – derül ki a 24.hu cikkéből.
A lap megkereste Kistelek polgármesterét is, aki elismerte, hogy akkumulátoripari beruházással keresték meg, a tájékoztatás hiányát pedig azzal kommentálta, hogy „az életben van olyan, hogy gyorsan kell dönteni.”
A polgármester a 24.hu-nak azt is elárulta, hogy az emlegetett kínai-koreai cég a Mercedes-Benz és BMW beszállítója, a két német autógyártó számára készít akkumulátor-részegységeket.
Majdnem egyhangú döntés
A képviselőtestület kilenc tagja közül nyolcan megszavazták a földterület eladását, egyedül a jelenlegi polgármester, a fideszes Nagy Sándor legutóbbi kihívója, Mészáros Gábor szavazott nemmel. Mészáros azzal indokolta a szavazatát, hogy a szóbeli előterjesztés nagyon kevés tényszerű adatot tartalmazott, a testület pedig nem kapott semmilyen írásbeli anyagot, amely pontosan meghatározta volna a tervezett projekt elemeit, méretét, műszaki paramétereit, környezeti és társadalmi hatásait.
Érdekesség, hogy a legutóbbi polgármester-választáson mindösszesen egyetlen szavazat döntött Nagy javára – ő 1224 szavazatot kapott, Mészáros 1223-at – jegyzi meg a 24.hu.
A tájékoztatást hiányolják a lakók
Kisteleken egyelőre nem hallani komoly elégedetlenkedésről, igaz, a beruházással kapcsolatban is nagyon kevés még a konkrétum. Ugyanakkor korábban Debrecenben és Gödön is tiltakoztak a helyiek egy-egy akkumulátorgyár ellen, Győrben pedig még csak egy tervezet merült fel egy esetleges helyi akkumulátoripari beruházásról, de a helyiek erősen ellenezték azt.
A környezetvédelmi aggályok (káros anyagok, vízhasználat) mellett a legfőbb problémája az érintett települések lakóinak a tájékoztatás hiánya. Ez nem egy különleges vagy egyedi igény, korábban a McKinsey egy elemzésében arról írt, hogy az elektromobilitás terjedéséhez elengedhetetlen az akkumulátorgyártás felfutása. Az akkugyárak építése pedig többek között azzal válhat elfogadottá (és ezzel vonzóbbá a dolgozók számára is) a szakértők szerint, ha (a lehető legkisebb környezeti terhelés mellett) transzparensen működnek, és mindenről időben tájékoztatják a lakosságot.
Érdekesnek találta ezt a hírt? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari történésekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!