Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Átadták a thyssenkrupp új kompetenciaközpontját
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Simicskó István országgyűlési képviselő és Marc de Bastos Eckstein jelenlétében átadták a thyssenkrupp megújult budapesti kompetenciaközpontját. A beruházás 2,2 milliárd forintból valósult meg, melyhez az állam 282 millió forint támogatást nyújtott.
A thyssenkrupp budapesti kompetenciaközpontját 1999-ben alapították, lényegében három doktorandusz hallgató ötletének köszönhetően. Akkor 17-en, ma 1200-nál is többen dolgoznak a helyszínen – emelte ki Marc de Bastos Eckstein az átadón. A thyssenkrupp ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új kompetenciaközpont befektetés a jövőbe, és egy különleges, modern és innovatív épület.
Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a thyssenkrupp három magyar műszaki egyetemmel is együttműködik. A most átadott központban körülbelül 1200 fejlesztőmérnök dolgozik. Beszéde végén az ügyvezető igazgató a jelenlévőket meghívta az épület exkluzív bejárására is.
Marc de Bastos Eckstein megköszönte a 2,2 milliárd forintból megvalósuló beruházáshoz nyújtott állami támogatást, valamint minden egyes dolgozó munkáját kiemelte, nélkülük nem készülhetett volna el a modern központ.
Lebilincselő látvány
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadó előtt már bejárta a kompetenciaközpontot, amiről elmondta, hogy lebilincselő látványt nyújt, és láthatóan innovatív környezetet biztosít az itt dolgozó mérnököknek ahhoz, hogy a jövő autóit megtervezzék.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a válság után azok a cégek lehetnek versenyképesek, akik a legnehezebb időkben is beruházásokat, fejlesztéseket hajtanak végre. A thyssenkrupp kompetenciaközpontja is egy ilyen beruházás, ezért is támogatta a kormány 282 millió forinttal.
Fontosak a K+F beruházások
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a beruházások között egyre nagyobb az aránya a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó fejlesztéseknek, ami egy jó irány. Mint fogalmazott, a magyar gazdaság gerincét a járműipar adja, ami jelenleg nagy átalakuláson esik át. Ezért különösen fontos az olyan fejlesztéseket támogatni, amik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország a jövőben, az átalakult autóiparban is vezető szerepet tölthessen be.
A miniszter a beszéde végén megemlítette, hogy a közeljövőben egy újabb, vidéki beruházást is bejelenthet majd a thyssenkrupp.
A vállalat frissen átadott, felújított és kibővített kompetenciaközpontja 13 ezer négyzetméter irodaépületből és 2,5 ezer négyzetméter tesztlaborból áll.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!