Kiss Dávid: visszásnak érzem, hogy itthon a töredékét fizetik a mérnököknek

– Legutóbb a Formula Student kelet-európai versenyén, az FSEast szakmai stábjában dolgoztál, ami már a sokadik futamod volt. Mióta veszel részt FS rendezvényeken?
– 2011-ben kezdtem a pályafutásom, a BME Formula Racing Team tagjaként. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már középiskola végén részt vehettem a csapat első elektromos autójának megépítésében. A másodikon is dolgoztam még, ekkor viszont el kellett kezdenem dolgozni. Annak ellenére, hogy meglehetősen rugalmasan tudtam dolgozni, összeegyeztethetlenné vált az egyetem, a csapat és a munkahely. Ezek után nagyon örültem, amikor versenyszervezőként lehetőséget kaptam újra bekerülni ebbe a közegbe. Amikor csapattagként befejeztem a pályafutásom, felkértek, hogy segítsek a gépátvétel lebonyolításában. Ez egyrészt számomra óriási szakmai elismerés, másrészt pedig remek lehetőség, hogy továbbra is részese maradhassak a Formula Studentnek. Ritka az olyan esemény, amikor több száz hasonló érdeklődésű emberrel lehetek együtt, ráadásul rengeteg különböző országból. Másfelől kihívás és felelősség is dolgozni azért, hogy színvonalas rendezvényt és versenyt tudjunk biztosítani a résztvevő csapatok számára.

– Milyen feladatokat végzel a rendezvényeken?
– Első alkalommal úgynevezett electrical scrutineer voltam. A scrutinneer legközelebbi magyar fordítása talán a műszaki ellenőr, a feladata pedig az, hogy a gépátvétel során ellenőrizze, hogy az autók megfelelnek-e a verseny szabályzatának, illetve különböző biztonsági előírásoknak. Az elektromos autókat vizsgáltam villamos szempontból, 4-5 társammal együtt. Később ez kiegészült – egy szabályváltozásnak köszönhetően – a töltősátor felügyeletével, de ezt a feladatot is elosztottuk egymás között. Idén már bírói szerepben is kipróbáltam magam. Itt, a gépátvétellel szemben már nem a szabályoknak való megfelelésen van a súly, hanem az autóba fektetett mérnöki munka értékelésén. Nagyon érdekes látni, hogy a különböző csapatok hányféle eltérő megoldással és koncepcióval tudnak szolgálni ugyanarra a problémára, némelyik csapatnál pedig megfigyelhető a fejlődés is, évről évre. Ezen felül a versenyt megelőzően minden elektromos csapatnak le kell adnia egy electrical safety form elnevezésű dokumentumot, ami egy 70-150 oldal terjedelmű leírás az adott autó elektromos rendszeréről. Erre azért van szükség, mert a gépátvétel során nem tudunk mindent pontosan ellenőrizni, illetve ha valamiről úgy látjuk, hogy nem felel meg a szabályoknak, akkor időben tudjuk figyelmeztetni a csapatot az esetleges hibákra.

– Milyen tapasztalatokat szereztél a versenyek során?
– Leginkább pozitívakat! A verseny négy napja – de a nulladik napot is nyugodtan hozzá lehet számolni – nagyon megterhelő tud lenni, többnyire nem a jó alvásról szól. Minden egyes befektetett perc megtérül, mert egy nagyszerű csapatban dolgozhat az ember, kiváló emberekkel, akiket úgy érzem, barátaimnak is mondhatok, egytől egyig. A csapatoktól érkező pozitív visszajelzés csak hab a tortán, a negatív pedig építő kritika a következő évekre.

– Jelenleg a BME villamosmérnöki karának villamosmérnök hallgatója vagy számítógép alapú rendszerek főspecializáción és alkalmazott elektronika mellékspecializáción, a tanulmányok mellett pedig dolgozol. Hol helyezkedtél el?
– A Hyundai Technolgies Center Hungary Kft.-nél dolgozom a teljesítményelektronika csoportban. Ez egy 20-25 tagú, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó részleg. Gyakornokként kezdtem az előző félévben, a cégnél előforduló összes munkába belekóstolhattam. Végül a hardware-in-the-loop szimulátor fejlesztésénél kötöttem ki. Ez egy olyan eszköz, amely segítségével kockázat nélkül ki lehet próbálni az inverterek és egyéb teljesítményelektronikai eszközök vezérlő elektonikáit és irányító algoritmusait. Azért van erre szükség, mert egy ilyen, akár több száz kilowattos inverterben alkalmazott kapcsoló elemek igen költségesek, másfelől a vezérlés hibája esetén akár fel is robbanhatnak, veszélyeztetve a tesztkörnyezetet, illetve a tesztelést végzőket. Ezen kívül mindig akad egy-két saját hobbiprojekt, amire szabad perceimet szánom, ha éppen akadnak.

– Ha már projekt: tagja voltál az első, teljesen magyar, könnyűszerkezetes elektromos sportautót készítő teamnek is. Miért feleltél az Amber One elkészítése során?
– Az autón összesen öten dolgoztunk aktívan villamosmérnökök, így mondhatjuk, hogy a rendszer tervezése közös munka eredménye. Ezt követően az én feladatom a nagyfeszültségű rendszer, illetve az ezt felügyelő elektronika tervezése és kivitelezése volt. Az autó összeszerelésében is részt vettem, illetve a teszteket támogattam villamos oldalról.

– Ugyan csak 24 éves vagy, mégis hosszú szakmai út áll mögötted. Mire vagy a legbüszkébb az eddigi pályafutásodból?
– Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Minden projekt ami sikerrel zárult, örömmel és büszkeséggel tölti el az embert, ugyanakkor azonnal megvan az az érzés is, hogy mit csinálnék máshogy, ha most állnék neki ugyanennek a feladatnak. Úgy gondolom ez a mentalitás, illetve a folyamatos tanulás a szakmai fejlődés záloga.

– Mit gondolsz, Magyarország tud elég teret adni a szakmai fejlődéshez? Tud itthon karriert építeni egy mérnök?
– Kinek mi az elég? Itthon leginkább két út áll egy végzős hallgató előtt: vagy egy multinál helyezkedik el, vagy pedig egy kis cégnél, start-upnál, ami akár lehet akár saját. A nagy cégek többnyire rengeteg energiát fektetnek abba, hogy képezzék a munkatársakat, adnak egyfajta biztonságot. Cserébe a munka kevésbé kreatív, sokkal inkább egy kis szegmensre korlátozott. Egy kis cégnél sokkal nagyobb a kockázat, a saját fizetését kell kitermelnie az embernek, sokkal nagyobb súly van az önképzésen, viszont a tűzhöz is közelebb tud lenni, nagyobb beleszólása van a saját munkájába. A nagy cégek esetében visszásnak érzem, hogy itthon töredékét fizetik a mérnököknek, mint párszáz kilométerrel nyugatabbra, holott az elvégzett munka minősége ugyanolyan, ha nem jobb.

– Milyen szakmai terveid vannak?
– Szerencsére mondhatom, hogy nehéz rosszul dönteni ilyen szempontból, legfeljebb talán kevésbé jól. Nagyjából évről évre tűzök ki magam elé új célokat, egyelőre abban a fázisban vagyok, amikor igyekszem minél többet tanulni olyanoktól, akikre szakmai szempontból felnézek. A Hyundai például az első klasszikus értelemben formális munkahelyem, először dolgozom több ismeretlen emberrel együtt, akiktől nagyon sok új dolgot látok napról napra, egyrészt mert tapasztaltabbak, másrészt mert más nézőpontból látják ugyan azokat a problémákat. A közeljövőben mindenképp szeretnék valamennyi időt külföldön dolgozni. Ha itthon maradok, akkor szerintem egy saját céggel érezném magam a legjobban, de ehhez még nagyon sokat kell fejlődnöm. Gondolkozom, hogy PhD képzésen folytatom a tanulmányaimat, mert az oktatás is közel áll a szívemhez, illetve a konzulensem csoportjával is szívesen dolgozom együtt.

– Milyen számodra az ideális munka?
– A mérnöki munka lényege az alkotás öröme. Azt szoktam mondani, hogy mi még mindig a legóval játszó kisgyerekek vagyunk belül, csak azóta látszólag felnőttünk és a játékszabályok bonyolultabbá váltak. Egyébként az esszenciája ugyanaz: elképzelünk valamit, és azt megvalósítjuk. Természetesen a gyakorlatban azért ez elég rögös út tud lenni, de minél nehezebb eljutni valahová, annál nagyobb öröm a végén megérkezni. Témát tekintve leginkább az elektromos járművek világa vonz, illetve a motorsport. Tágabb értelemben a teljesítményelektronika, ami magába foglalja az összes villamos teljesítményátalakítási feladatot.

– A tanulmányaid mellett jópár projektben kipróbáltad magad. Tudatos volt a részedről, hogy ilyen sok gyakorlati feladatot elvégeztél?
– Véleményem szerint az a hallgató, aki kizárólag az egyetemtől várja a szakmai tudást és fejlődést, nagyon nagyot fog csalódni az első munkanapján. Az egyetem megtanít gyorsan tanulni, illetve összetett dolgokat átlátni, de azonnal gyakorlatra váltható tudást csak a legritkább esetben ad. Persze aki akarja, megtalálja azokat a helyeket, ahol elkezdheti szakmai szárnypróbálgatásait, legyen ez – a BME villamosménöki karának példájánál maradva – egy szakkollégiumi öntevékeny kör, egy olyan csapat, mint a BME Formula Racing Team, vagy egy jó konzulens. Azonban az önálló munkára, a belső motivációra és kitartásra mindenképp szükség van, mert az egyetem az óriási mértékű teherrel, amit a hallgatóságra ró, ezeket a folyamatokat inkább gátolja, mint segíti. A szakma sajátosságaiból adódóan, akár villamosmérnöki, akár informatikai szempontból az egyetem bármennyire is igyekszik, nem tud lépést tartani az iparral. Vannak örök érvényű paradigmák, amelyek sosem fognak megváltozni, ezek nyújtják a szakma alapjait. A specifikus tudás viszont egyrészt nagyon könnyen elavul, másrészt a teljes spektrumnak egy olyan kis szeletét képezi, hogy a hallgatók nagyon kis százaléka fogja tudni hasznosítani konkrétan azt, amit tanult, még specializációkon belül is. A fontos tehát az, hogy mindig képesek legyünk önállóan tanulni és fejlődni, megismerni az új dolgokat. Én kerestem ezeket gyakorlati lehetőségeket. Egy idő után persze egyre több és több lehetősége lesz az embernek és meg kell tanulnia nemet mondani néhány dologra, különben hamar kifut a napi 24 órából.