Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
A lítium jelenti a fenntartható jövőt az EU számára
2024.05.19 04:20Érkezik a csomagolóanyagok új korszaka
2024.05.18 12:20Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Kapkodnak a járműépítő hallgatók után a cégek
Bene Sándorral arról beszélgettünk, hogyan lehet hosszútávon profitálni a hallgatói versenyekből: a gyakorlatban nem lerövidül az álláskereséssel töltött idő, hanem tulajdonképpen megszűnik.
Bene Sándor évek óta részt a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen a Pepp-Air csapattal, s ők voltak az a team, amelyik a Szegedi Tudományegyetemet képviselte a szakportálunk által tavaly novemberben megrendezett Techtogether Automotive Hungaryn. Azóta sok minden változott: az egyik legradikálisabb változás, hogy tudásának ma már munkahelyén veszi hasznát, igaz, a versenyeknek nem fordított teljesen hátat.
– Májusban seniorként indultok a pneumbil futamon. Mit jelent ez pontosan?
– A senior csapatok a jármű kialakítását tekintve az utolsó normál kategóriában eltöltött évi kialakításon nem változtathatnak. Számunkra itt már nem a helyezésen van a súly, csak szeretnénk részt venni ezen az emelkedett hangvételű rendezvényen, a régi ismerősökkel találkozni, új szakmai kapcsolatokat építeni és az új csapattagokat bevezetni a versenyzés világába. Persze azért szeretnénk a lovak közé is csapni és megnézni, hogyan változott a mezőny az elmúlt évben.
– Ez jelenti azt is, hogy a régi Pepp-Air és az új között van együttműködés?
– Minimális együttműködés van, a tervezési munka elején még pár tanáccsal segítettem őket, de jellemzően saját elképzeléseik alapján dolgoznak. Az együttműködés jelen pillanatban abban nyilvánul meg, hogy a régi járműkarbantartásához szükséges eszközök és alkatrészek beszerzésében segíti az új csapat a munkánkat.
– Hogyan készültök az idei versenyre? Változott-e a jármű felszereltsége a tavalyi verseny óta?
– Az idei versenyre a jármű egy kisebb felújításon megy át, az eddigivel megegyező, de új hajtásrendszert kap a kocsi, illetve kisebb hibák javítása fog megtörténni. A cél az, hogy ezzel a járművel a következő években is el tudjunk indulni senior kategóriában, nagyobb idő- és anyagi ráfordítás nélkül. Továbbá egy új taggal bővült csapatunk Virág Kristóf személyében, aki továbbviszi örökségünket, tapasztalatainkat és remélhetőleg a jövő évi versenyen már úgy találkozhattok vele, mint a Pepp-Air team csapatkapitányával.
– Hogyan tudod hasznosítani a pneumatikában megszerzett ismereteid? Hol dolgozol jelenleg? Milyen feladatokat kell ellátnod?
– Jelenleg egy üvegipari cégnél dolgozom létesítménymérnökként. A feladataim közzé tartozik a napi TMK tevékenység segítése, illetve a beruházások előkészítése. A pneumatikában megszerzett ismereteimnek jó hasznát veszem, mivel az üvegfeldolgozásban használatos célgépek nagytöbbségén található pneumatikus berendezés. A gépek működéséből fakadóan ezek jellemzően eléggé összetett rendszerek, melyeknek megértése nem lenne egyszerű feladat alapszintű tudással.
– Milyen előnyökkel járt számodra a versenyeken való részvétel?
– A versenyek felkészülési időszakában lehetőségem volt olyan gyakorlatorientált munkát végezni, amely egyértelműen építő jellegű volt a szakmai tudásomra nézve. Lehetőségem volt kiszakadni a mindennapos egyetemi légkörből és olyan tudásra szert tenni, amit a padban ülve nem feltétlenül tudtam volna elsajátítani. Továbbá kellemes tapasztalat volt számomra, hogy az iparban tevékenykedő több cég is figyelemmel kíséri a versenyt, így gyakorlati hely-, illetve álláskeresés szempontjából is előnyömre vált a pneumobilos munkám, hiszen a munkáltatóim tisztában voltak azzal, milyen készségek szükségesek egy ilyen projekt megvalósításához, menedzseléséhez.