Visszaesett januárban a román járműgyártás
Januárban 8,5 százalékkal csökkent a román járműgyártás a tavalyi év első hónapjához mérten – adta hírül a Ziarul Financiar című román gazdasági újság elektronikus kiadásában. A Ford most először előzte meg legyártott darabszámban a hazai Daciát.
Az idei év első hónapjában a két román járműgyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 35.171 járművet gyártott a tavalyi év első hónapjában jegyzett 38.431 járműhöz képest, ami 8,5 százalékos csökkenés. Ebből 15.816 járművet a Dacia állított elő, 19.355-öt a Ford. Az újság felhívta a figyelmet arra, hogy először sikerült a Fordnak több járművet összeszerelnie a romániai üzemében, mint a Daciának.
A román autógyártók egyesületének adatai szerint tavaly januárban is csaknem 11 százalékos csökkenést jegyeztek fel a járműgyártásban, hiszen 2020 első hónapjában még 43.043 járművet szerelt össze a Dacia és a Ford. Ez azt jelenti, hogy a két évvel ezelőtti adatokhoz képest nagyjából 18 százalékkal esett vissza a romániai járműgyártás.
Mindkét gyártót sújtja az elektromos félvezetők globális hiánya. Ennek ellenére a Ziarul Financiar szerint a Ford romániai üzemének januárban sikerült folyamatosan működnie, míg a Dacia egyes napokon leállásra kénszerült.
Tavaly a két gyártó összesen 420.755 járművet állított elő, négy százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban.
Tetszett ez a hír? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!