Új lehetőségek nyílnak meg a magyar vállalatok előtt külföldön
A világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön - mondta a külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból, hogy szerdán 30 cég kapott okiratot a külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról.
Szijjártó Péter az esemény budapesti sajtótájékoztatóján a magyar vállalkozásokat a nemzetgazdaság lelkének, támogatásukat pedig a kormány kötelességének nevezte.
Nemzetközi sikerre elsősorban azok az ágazatok számíthatnak, amelyekben a magyarok egyedülálló teljesítményre képesek, így többek között az informatikában, a mérnöki tudást igénylő területeken, az orvosi eszközök gyártásában, az élelmiszeriparban - tette hozzá.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási keretösszeggel hirdette meg a Nemzeti exportvédelmi programot. Ennek egyik része a külpiacrajutási támogatás, amelynek csaknem 2 milliárd forintos keretére 46 cég jelentkezett.
Informatikai és gumigyártó cég is kapott támogatást
A most támogatott vállalkozások képviseletében elsőként a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója nyilatkozott. Kóka János, a Gyurcsány-kormányok gazdasági minisztere úgy vélte, hogy Magyarország számára a szoftver az egyik legkiválóbb kiviteli cikk, a fejlesztő cégek ugyanakkor állami támogatásra szorulnak.
A szegedi cégnek nyújtott kormányzati segítséget a térség országgyűlési képviselője is megköszönte. B. Nagy László (Fidesz) szerint a kutatásban és fejlesztésben érdekelt cégek támogatása azért fontos, mert az ilyen források többszörösen megtérülnek és erősítik a magyar cégek piaci helyzetét.
A rendezvényen az RTH Versenyabroncs Kft. képviselője is beszélt a fejlesztési terveikről. Kismarty-Lechner Gábor közölte, hogy a támogatásból termékbemutatót és korszerű webáruházat hoznának létre, és megcéloznák a lengyel piacot is.
A székesfehérvári cég a Hankook gumigyártó versenyabroncsainak hivatalos forgalmazója Közép- és Kelet-Európában, és a koreai cég versenyabroncsainak harmadik legnagyobb értékesítője Európában.