Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Több mint kétezer dolgozójától válik meg a Michelin
A Michelin 2300 franciaországi munkahely felszámolására készül a következő három éven belül a versenyképessége növelése érdekében.
A francia gumiabroncs-gyártó közleménye szerint a globális dolgozói állományának mintegy kettő százalékát érintő létszámcsökkentést elbocsátások és gyárbezárások nélkül fogja megvalósítani.
A vállalat bejelentésében az áll, hogy a létszámcsökkentés egy három évet felölő keretmegállapodás szerint fog megvalósulni, a megállapodást pedig „közösségi párbeszéd” útján fogják kidolgozni.
A leépítés 1100 irodai és 1200 gyártósori alkalmazottat fog érinteni. Az állománycsökkentés közel hatvan százalékát önkéntességen alapuló korai nyugdíjazás útján kívánják elérni.
Bejelentésében a világszerte mintegy 127 ezer embernek megélhetést adó vállalat emellett leszögezte, hogy továbbra is elkötelezett a magas hozzáadott értékű tevékenységek Franciaországba telepítése mellett, amit megfogalmazásuk szerint a hidrogénhez kötődő fejlesztéseik is bizonyítanak – olvasható a Reuters oldalán.