Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
A lítium jelenti a fenntartható jövőt az EU számára
2024.05.19 04:20Érkezik a csomagolóanyagok új korszaka
2024.05.18 12:20Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Ismét sikeres negyedévet zárt a Thyssenkrupp
A technológiai csoport a 2017/18-as pénzügyi év második negyedében is folytatta bevételeinek növelését.
A kedvezőtlen árfolyamhatások és a magas alapanyagköltségek ellenére is erőteljesen növelte nyereségét a Thyssenkrupp. Ahogy Heinrich Hiesinger, a vállalat vezérigazgatója elmondta, összességében elégedettek az első félévvel, jó úton járnak, hogy elérjék az idei évre kitűzött céljaikat. – Egy időben, szisztematikusan dolgozunk programjainkon, hogy tovább növelhessük teljesítményünket.
A thyssenkrupp eladásai októbertől márciusig egy százalékkal nőttek. A második negyedéves értékesítésnövekedés, kizárva a valuta és a portfóliós hatásokat azonban már öt százalékos volt. Üzletágai között az alkatrésztechnológia teljesített pozitívan az első félévben, azon belül is főként a teherautókhoz gyártott alkatrészek voltak kelendők Nyugat-Európában és Kínában. A felvonó technológia főként Észak-Amerikában volt pozitív, ezen felül pedig az alapanyagüzletágak is jövedelmezőek voltak.
A csoport korrigált adózás előtti eredménye az első félévben bő harmadával 944 millió euróra nőtt. A Thyssenkrupp közel megnégyszerezte a tavalyi év ugyanebből az időszakból származó nettó bevételi eredményeit.
A jelenlegi 2017/18-as pénzügyi évre a vállalat nem módosított korábbi előrejelzésein, az EBIT (kamatok és adózás előtti eredmény) 1,8-2 milliárd dollár közé eshet. Erre alapozva jelentős bevételnövekedés várható a tavalyi évhez képest, és a cash-flow is újra pozitív lehet.
A tervezett acélipari vegyesvállalatról döntés még 2018 első félévében születhet. Az igazgatótanács a további részleteket az aláírás után fogja közölni.