Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Új budapesti létesítményt avatott a Knorr-Bremse
2024.05.17 04:20Budapesten is bemutatkozik a legújabb Setra
2024.05.16 17:17Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Fontos engedélyeket húzott be a debreceni akkugyár
A kínai Eve Power több fontos engedélyt kapott meg, így megkezdheti a beruházásának előkészítését és az alapozást az akkumulátorgyárat építő vállalat Debrecenben, a BMW épülő gyárának közelében.
Megkapta a Debrecen északnyugati gazdasági övezetében, a BMW épülő gyára mellett akkumulátorgyárat építő kínai Eve Power az engedélyt a beruházást előkészítő tereprendezés és mélyalapozás első ütemének építési munkáira – írja a Debreciner című helyi portál, melyek munkatársa állampolgári jogon kért betekintést a megyei határozatba.
A lap információi szerint az építési engedély a Debrecen határában található 281.408 négyzetméteres terület tereprendezésére, illetve egy úgynevezett CNT-üzem, egy elektródaüzem, egy összeszerelő csarnok, egy formázó és egy szortírozó raktár mélyalapozási munkáira vonatkozik.
Több ezer új munkahely
Májusban számoltunk be róla, hogy mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Power, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre a városban.
A vállalat a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez 14 milliárd forint támogatást biztosít, a beruházás várhatóan 2026-ban fejeződik be.
Érdekesnek találta ezt a hírt? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari történésekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!