Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Racionális döntés Magyarországon tartani a járműipari termelést
2024.05.16 16:26Két újabb kínai gyártó jelent meg Magyarországon
2024.05.16 13:25A Bosch továbbra is jól teljesít Magyarországon
2024.05.16 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Beruházásokkal vészelte át a járványt a magyar gazdaság
Az október 20-án és 21-én megrendezett CEE Automotive Forum nevű rendezvény első napján, délután a HIPA szervezésében ázsiai járműipari vállalatok képviselői beszéltek a magyar beruházásokról és a magyar gazdasági környezetről.
A panelbeszélgetésen először Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója tartott előadást a magyar gazdaság járványból való kilábalásáról. Hazánk gazdasági visszarendeződése „V” alakot mutatott, ez remekül kirajzolódott az Ésik Róbert által bemutatott ábrákon is. A jó eredményeket a járványügyi korlátozások korai feloldásának, és az olyan beruházásoknak tulajdonította, amik pörgették a gazdaságot és munkahelyet teremtettek.
A HIPA vezetője kiemelte, hogy Magyarország továbbra is kifejezetten barátságos környezetet teremt az itt beruházni kívánó vállalatok számára – egész Európát tekintve, hazánk a legalacsonyabb a társasági adó, és a munkahelyeket sújtó adókat is csökkenti a kormány.
Ázsia a legfőbb beruházó
Magyarországon 1,1 milliárd euró értékben ruháztak be ázsiai vállalatok tavaly, ezt harminc projekt hozta össze, ami összesen 3612 embernek adott munkát – 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban pedig Kína volt a legnagyobb magyarországi befektető, ezt a két évet megelőzően hosszú ideig Németország viselte ezt a címet.
Ázsia szerepe a magyar járműiparban is jelentős – erről részletesebben már a panelbeszélgetés résztvevői beszéltek: Simon Waechter a kínai Chevron Autó részéről, Szincsák Attila, a Denso Hungary alelnöke, Stephen Ma, a Bumchun Hungary ügyvezetője és Opra-Szabó Gergely, az SMR Hungary regionális gazdasági vezetője vettek részt a Szabó Márton által moderált beszélgetésen.
Képzett munkaerő
Stephen Ma elmondta, hogy a Bumchun a HIPA közbenjárásával választotta Magyarországot első Dél-Koreán kívüli beruházásának helyszínéül. A vállalat akkumulátorokhoz gyárt alkatrészeket, és a Samsung SDI beszállítója. Ma kiemelte, hogy másfél év alatt üzemelték be a gyárat a semmiből, és közben jól képzett helyi munkaerőt is toboroztak az üzembe – jelenleg 141 dolgozót foglalkoztatnak, de 2024-re 540 ember dolgozhat majd a cégnél Salgótarjánban.
Simon Waechter az európai és a kínai kulturális különbségek jelentette kihívásokról beszélt – fontos elkerülni a félreértéseket, ezért a kínai cégek igyekeznek olyanokat alkalmazni, akik mindkét régió gazdaságában jártasak.
Magyarországgal kapcsolatban a jó gazdasági környezetet és az alacsony költségeket emelte ki, hozzátéve, hogy a magyar és a kínai kormány közötti jó viszony és segítette a Chevron beruházását. Miskolcot a helyszín jó elhelyezkedése miatt választotta a cég, mert ott több OEM-hez és Tier-1-es beszállítóhoz is közel vannak, de közben nagy a merítési lehetőség a munkaerőben.
A többi vállalat képviselője egyaránt a magyar munkaerő képzettségét dicsérte, és egyben kiemelte, hogy az Európai Unión belül kifejezetten alacsony a beruházások költsége az országban.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!