Beszállítók Nemak: megtérül a győrieknek nyújtott segítség

Nemak: megtérül a győrieknek nyújtott segítség

Pardavi Mariann | 2014.06.12 12:31

Nemak: megtérül a győrieknek nyújtott segítség

Az alumínumöntöde 1997 óta szolgálja ki az autóipart, mára a dolgozói létszám megközelíti az ezres nagyságrendet. Az ügyvezetés úgy érzi, köszönettel tartozik a számukra otthont és támogatást biztosító városnak: kiállnak a kultúra, a sport, az oktatás és az egészségügy mellett. Ilyen téren tett erőfeszítéseiknek mérhető nyoma is van, hiszen egyre többen ismerik meg a Nemakot, mint megbízható munkaadót.

Hirdetés

A Nemak Győr Kft. május elején egymillió forintos támogatással segítette a helyi tűzoltóság munkáját. Az adomány olyan hőkamera formájában érkezett, mellyel a lánglovagok akár életeket is menthetnek. A berendezés akkor válik a tűzoltók hasznára, ha a sűrű, gomolygó füst akadályozza a látást: a felajánlott szerkezet hőérzékeléssel határolja be a bajba jutott helyzetét. Mikor a vezetőség tudomására jutott, hogy a győri tűzoltóságnak szüksége volna a már meglévő berendezésük mellé egy továbbira, a kapitányság segítségére sietettek. Az alumínumöntöde ezt az eszközét korábban karbantartási feladatok során használta: ezzel ellenőrizték az olvasztókemencék falvastagságát.

A Nemak szakemberei korábban karbantartáshoz használták azt az eszközt, amellyel a győri tűzoltók akár életeket is menthetnek.

Vállalatunkat az elmúlt években dinamikus fejlődés jellemezte, szerettünk volna visszaadni ezekből a sikerekből a városnak, a társadalomnak – válaszolta a sajtónyilvános átadó után az Autopro kérdésére Mersich Gábor gazdasági vezető.

Mersich Gábor gazdasági vezető

Mint mondta, veszélyes üzem lévén a helyi tűzoltósággal egyébként is szoros kapcsolatot ápolnak, igaz, hozzátette azt is, a körültekintő óvintézkedéseknek és az egymillió euró összértékű tűzvédelmi rendszernek köszönhetően ez a kapcsolat jórészt szakmai együttműködést jelent. A beszélgetés során kiderült, nemcsak a győriek és a környéken élők biztonságáért tesz a Nemak, ugyanis számtalan területen segít jótékony felajánlásokkal is. Elsősorban az egészség, a kultúra, az oktatás és a sport területén tesz lépéseket.

A vállalatnál hozzám futnak be a támogatási kérelmek. Számos alapítvány, egyesület, oktatási intézmény keres meg minket azzal, hogy a fennmaradásukhoz lenne szükségük segítségre. A korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásainkból leginkább a helyieknek igyekszünk segíteni, igaz kivételek akadnak, erre példa a Vesebetegek Országos Szövetsége. Egyszer Somogyi Tivadar alpolgármester úgy fogalmazott: ha valamilyen szervezetnek támogatás kell, hozzánk szívesen irányítja, mert mi mindig igyekszünk segítő kezet nyújtani.

Az egészségügy területén nemcsak a dialízisre szorulók az egyetlenek, akiket az alumíniumöntöde segít, hiszen a vállalat felajánlásából vásárolt több berendezést a győri kórház is. A győri sportélet iránt is elkötelezettek: a helyi ETO Futsal Club utánpótláscsapatai a Nemak támogatásával mérkőznek meg az ellenfelekkel, s a szintén győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola diákjai is a vállalat jóvoltából edzhetnek felújított sportpályán, sőt az öltözőjük renoválásáról is gondoskodott az autóiparnak évi 2,5 millió darab hengerfejet gyártó öntöde. Ugyanebben az iskolában két tanterem felújítására is sor került. A szintén helyi Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központ számára oktatási célokra ajándékoztak egy több millió forint értékű oktatórobotot az irányítására szolgáló vezérlő szoftverrel együtt. A két iskola és a Nemak kapcsolata ismerős lehet rendszeres olvasóink számára. Korábban már beszámoltunk arról, hogy az intézmények diákjai duális képzésben vesznek részt, a gyakorlati tudás megszerzéséhez az öntöde tapasztalt szakemberei segítik a tanulókat.

Az oktatás szereplőivel is szoros kapcsolatban állnak

A kultúra iránt is elkötelezett a vállalat. Legutóbb a második alkalommal megrendezett Győri Édes Napok nevet viselő rendezvény mögé állt névadó szponzorként: a gyereknapra eső rendezvény középpontjában a csokoládé és egyéb édességek álltak. A szemfüles színházba járók pedig azt is kiszúrhatták, hogy egyes színdarabokban alumíniumfegyverekkel harcolnak a színpadon. A Nemak szakembereinek keze alól ugyanis nemcsak hengerfejek kerülnek ki, hanem élethű színpadi kellékek is. Sőt, ha már a kultúra esett szóba: a vállalat a közeli településeken megrendezett események mögé is szívesen odaáll, ezzel is kedvezve az ott élő munkatársainak. A gazdasági vezető elmondta azt is, nemcsak akkor adnak támogatást, ha az sokakat érint.

A vállalat főszponzorként támogatott egy győri fesztivált

Hagyománnyá vált nálunk, hogyha valamilyen nagy kár vagy tragédia éri a munkatársainkat, a vállalat megduplázza azt az összeget, melyet a kollégák adtak össze a bajba jutott megsegítésére. Legutóbb az egyik dolgozónkat érte komoly tűzkár, így az ő segítségére siettünk.

A munkatársi összefogás nem ritka: a 2013-as árvízi készültség az öntöde munkatársait is megmozgatta. Sokan munkaidőben, a Nemak által felajánlott védőeszközökben küzdöttek az árral.

Nehéz mérni az erőfeszítéseink hatását. Sok olyan megmozduláshoz adjuk a nevünket, ahol a gyerekek állnak a középpontban, ez pedig hosszú távon érezteti a hatását, akkor, amikor a továbbtanulásról kell dönteni. A segítségnyújtásunk egyik hozadéka, hogy egyre ismertebbé válunk a helyiek számára, így pályaválasztáskor nem kizárólag az ismertebb vállalatok közül választanak – fogalmazott a gazdasági vezetői. Szavaihoz érdemes hozzáfűzni, hogy a Nemak nem egy kis, ismeretlen cég a győri ipari parkból: a dolgozóinak száma lassan eléri az ezret, vagyis ezer család számára jelent biztos megélhetést.

Nagy Dániel HR-szakember hozzátette, hogy a felsőoktatási állásbörzéken és egyéb fórumokon már érezhetők a társadalmi felelősségvállalás terén tett erőfeszítéseik: egyre többen tudnak a név mögé tevékenységet és egy sikeres céget társítani.

Nagy Dániel (középen) úgy látja, egyre többen tudják a kék logót és az alumíniumból készült hengerfejeket összepárosítani.
Hirdetés

Kiemelt Partnereink