Nem való mindenkinek elektromos autó

A legutóbbi hosszabb elektromos autós tesztem során részben azzal a szemmel ültem a volán mögött, hogy a jövő hajtását próbálom ki – ebből a szempontból mindegy volt az autó, ezért sem annak bemutatása során tértem ki bővebben erre a témára. Azaz csak részben volt mindegy: abból a szempontból fontos a Kia EV6 (viszont nem egyedi), hogy ma már az elérhető elektromos autók nem merülnek ki az elsőszériás Nissan Leaf és a Volkswagen e-Up szintjén.

Ma már nem elképzelhetetlen 4-500 kilométert megtenni egy elektromos autóval egy töltéssel. Ez is messze van még a hatékonyabb és takarékosabb dízelek bőven ezer kilométer feletti szintjétől, de azért nem is az a kategória, amikor félve kell elhagyni Budapestet.

Mentalitás kérdése

Nyilván egy dízellel sem a legideálisabb fogyasztást produkálja az a sofőr, aki padlógáz-padlófék stílusban, 17 Celsius-fokra állított klímával (télen 25 fokra állított fűtéssel, pólóban) vezet. Így egy elektromos autó is hamar lemerül, ami viszont a nagy különbség, hogy a belső égésű motorral szerelt autóval elég bemenni a benzinkútra (ami a legkietlenebb vidéken sem lesz túlságosan messze) és forgalomtól függően pár perc, esetleg negyedóra alatt végeztünk is, folytatódhat a pazarló csapatás. A töltési infrastruktúra ettől még a legfejlettebb országokban is messze van.

Egyszerűen nem az autógyártók dolga a népnevelés, ezért is tartom zsákutcának a plug-in hibrideket: papíron jól mutat ez a technológia, aki okosan használja, az tényleg egy takarékos és zöldebb autót kap jóval kevesebb kompromisszummal, mint egy tisztán elektromos autó esetében. Csak sajnos a realitás sokszor az, hogy csak a zöld rendszámmal járó előnyök miatt választja valaki ezt a verziót, így többet is fogyaszt a hatalmas, két és fél tonnás terepjárója, de cserébe ingyen parkol vele a belvárosban is.

Az elektromos autókat ki lehet élvezni, okosan használva elképesztően olcsó közlekedési forma a mai villanyáram-árak mellett is, és bár a gyártás és a felhasznált áram klímasemlegessége ritkán valósul meg, a helyi kibocsátást tekintve biztosan zöldebb egy elektromos autó.

Közlekedési eszköz vagy önmegvalósítás?

A fenti bekezdésekben tárgyalt különbség odáig vezethető vissza, hogy ki miként tekint az autójára. Az önmegvalósításnak persze számos variációja van az autózásban (is), és éppen az elektromobilitás felé is terhelheti az embert ez a fajta felfogás, de az elterjedtebb az, hogy aki így tekint az autójára, az valószínűleg a füstöt, a hangerőt és az „életérzést” keresi. Ő nem fog regeneratív fékezéssel gurulni a körforgalomhoz, nem örül neki, ha csendes az autója és szélsőséges esetben az sem érdekli, mennyire szennyező és büdös füst jön ki belőle.

Az elektromobilitás erre egyelőre nem tud választ adni. Az autósok egy jelentős részét előbb-utóbb nem lesz nehéz az elektromos hajtáshoz szoktatni: amint elérhetőségben nem lesz komoly különbség, és nem lesz másfél-kétszeres szorzó az elektromos autókon, a többség pusztán racionális okokból át fog szokni. Sokan biztosan hamar meg is tanulják majd takarékosan és fenntarthatóan vezetni ezeket a járműveket.

Maradni fog egy réteg, aki kényszernek érzi az átállást. Nekik 2035-ig biztosan lesz lehetőségük elkerülni az elektromos autókat, és vélhetően a használtautó-piacon még utána is jó darabig megtalálják a helyüket. A teljes átálláshoz a kényszer helyett az ő problémáikra is választ kell találni.