Szolgáltatók Egymilliárdos beruházással bővítik a 2010-es év ipari parkját

Egymilliárdos beruházással bővítik a 2010-es év ipari parkját

MTI | 2014.05.05 13:23

Egymilliárdos beruházással bővítik a 2010-es év ipari parkját

A jászfényszarui ipari park fejlesztése kiváló példája annak, hogy miként működhet együtt eredményesen egy város vezetése, az ipari centrum és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) - mondta a HITA elnöke a jászfényszarui ipari park mintegy egymilliárd forintból megvalósuló bővítésének részeként épülő Vállalkozói Ház alapkőletételén.

Hirdetés

Berényi János arról is beszélt, hogy 2013-ban kilenc befektetési projektlehetőséget kínált a hivatal Jászfényszarunak, ebből egy már "termőre is fordulhat". Felidézte: a HITA tavaly 1,2 milliárd euró értékben 37 beruházást hozott Magyarországra, amelyek mintegy 7000 új munkahelyet teremtettek.

Berényi János emlékeztetett: a közelmúltban Magyarország nyerte el a Financial Times befektetői díját a kelet-európai térségben.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ünnepségen úgy fogalmazott: a rendszerválás óta az egyik legnagyobb problémája a magyar gazdaságnak, hogy míg a multinacionális cégek hatékonysága európai színvonalon áll, addig a magyar kisvállalkozások hatékonysága alig egyharmada a tőlünk nyugatra lévő cégeknek.

– Ahhoz, hogy felemeljük a gazdaságot, meg kell találni az eszközöket a termelékenység javításához. Az ipari parkok jelentik e segítség hardver részét – jelentette ki a kamara elnöke.

Parragh László kitért rá, ma Magyarországon 190 ipari park működik, amelyekben összesen mintegy 4000 milliárd forintnyi befektetés van. Az itt működő 4500 cég 180 ezer embert foglalkoztat, a termelési értékük pedig évi 1000 milliárd forint.

– Nagy az önkormányzatok felelőssége az ipari parkok működtetésében. Ugyanakkor hiába áll rendelkezésre a hardver, ha nincs mögötte szoftver, azaz: a megfelelő munkaerőt is biztosítani kell az ipari parkokhoz – tette hozzá. A kamara elnöke kifejtette, figyelni kell a szakképzésre, a felnőttképzésre és a felsőoktatással való együttműködésre is.

Az alapkőletételt megelőző sajtótájékoztatón Versegi László, a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. ügyvezetője elmondta, stratégiai céljuk, hogy élhető, versenyképes várossá tegyék Jászfényszarut.

Tájékoztatása szerint a több mint tízhektáros, novemberre elkészülő bővítés révén a jelenleg 20 céggel, mintegy 2500-3000 alkalmazottal működő ipari park újabb vállalkozásokat fogadhat majd. Az 1600 négyzetméteres alapterületű Vállalkozói Házban 15 irodát, hat műhelyt és egy rekreációs részleget alakítanak ki. Terveik között szerepel a tudományos-technológiai ipari park cím megszerzése is. A jászfényszarui létesítmény 2010-ben megkapta "Az év ipari parkja" címet.

Versegi László elmondta: az egymilliárd forintos fejlesztéshez majdnem félmilliárd forint állami támogatást nyertek el még 2012-ben, a többit saját forrásból biztosítják.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink