Hajdu Autotechnika: a Daimler és a Volkswagen ajtóit nyitotta ki nekünk a HIPA

Szerző: Pardavi Mariann | 2014.11.04. 15:31

A Nemzeti Befektetési Ügynökség révén olyan ajtók nyíltak ki előttünk, amelyeket saját erőnkből megkopogtatni sem tudtunk volna. Egyszerűen el sem jutottunk volna addig a pontig – ezekkel a szavakkal foglalta össze Harsányi József, a Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. helyettes ügyvezető igazgatója a cég HIPÁ-val való kapcsolatát.

– Mivel foglalkozik Hajdu Autotechnika?
– Cégünk mintegy nyolcvan százalékos arányban az autóipart szolgálja ki. Beszállítói tevékségünk során fémmegmunkálással foglalkozunk, ezen belül lemezmegmunkálással, lemezalakítással előállított alkatrészeket gyártunk. Elsősorban kipufogórendszerekhez, ülésekhez gyártunk alkatrészeket és karosszériaelemeket. Úgy gondolom, a cégünk egyik erőssége az úgynevezett full lifetime care rendszerben rejlik: a tervezéstől egészen a szervizelésig végig követjük a terméket. Vagyis a partnerünknek csak egy dolga van: elmondani nekünk, hogy mit szeretne, onnantól kezdve akár harminc évig felügyelünk a termékre.

–  Mely cégek termékeibe kerülnek a Tégláson készült alkatrészek?
–  Ma már mondhatom, hogy minden nagy autógyárrral kapcsolatban állunk. Beépülnek az alkatrészeink egyebek mellett az GM, az Audi, a Porsche, a Suzuki, a Volvo, a Jaguar, a Mercedes-Benz, a Rolls-Royce termékeibe. Exportálunk Németországba, Olaszországba, Franciaországba, Csehországba, Romániába, a fő partnerünk pedig Hollandia. Ami viszont igazán büszkeségre ad okot, hogy  többek között a HIPA segítségének köszönhetően első körös beszállítóvá léptünk elő a Remynél, a Daimlernél és a Volkswagennél.

– Hogyan tudott segíteni ebben a Nemzeti Befektetési Ügynökség?
– A HIPA révén olyan ajtók nyíltak ki nekünk, amiken még csak kopogtatni sem tudtunk volna. Egy hozzánk hasonló cég egyszerűen nem tudja elintézni azt, hogy saját erőből, saját kapcsolatai révén találkozzon a nagyvállalatok vezetőivel. Mi pedig idén augusztusban szerződést írtunk alá a Volkswagennel. A  HIPA beszállítóképzést hirdetetett, ahol előadást tartottak az Audi és a Volkswagen beszállítófejlesztői. A rendezvényre több más céggel együtt mi is meghívást kaptunk, és így lehetőségünk nyílt bemutatkozni a Volkswagennek. Ezután pedig nem sokkal sor kerülhetett a beszállítói szerződés aláírására. Úgy gondolom, hogy a HIPA ajánlása nem a szerencsén múlik, ahhoz megfelelő eredményeket és hozzáállást kell felmutatni. Azzal, hogy az ügynökség segíti az autóipari beszállítókat, garanciát, felelősséget is vállal értük: csak olyan vállalat kerülhet a beszállítói adatbázisba, aki nem él vissza a bizalommal. A Nemzeti Befektetési Ügynökség révén vehettünk részt például a stuttgarti, a lipcsei és a wolfsburgi expókon is: ezeken az eseményeken több országnak, vállalatnak mutatkozhattunk be. Ha nem a HIPA mögött indultunk volna el, mi már az időpontkérésnél elakadtunk volna. A cégünk 2004-ben került kapcsolatba a HIPÁ-val, és azóta folyamatos az együttműködésünk.

– Az árbevétel alakulásában érezhető-e már az augusztusban kötött Volkswagen-szerződés hatása?
– Nagyon kevés idő telt el augusztus óta ahhoz, hogy igazán mérhető változásról tudjak beszámolni.. Azonban az idei évre tervezett mintegy húszmillió eurós árbevétel huszonöt százalékkal több, mint a tavalyi éves árbevételünk. A válság természetesen érintette a mi cégünket is. Nekünk azonban sikerült úgy átvészelni a nehéz időszakot, hogy senkitől nem váltunk meg, ráadásul volt időnk arra is, hogy a munkatársak képzéseken vegyenek részt, új technológiát sajátítsunk el.

– Mi kell ahhoz, hogy egy cég első körös beszállító legyen? Sokaknak megvannak a megfelelő minősítések, kellő szakembergárda, és mégsem tudják elérni ezt a szintet.
– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nálunk rendkívül alacsony a fluktuáció, holott a szegmensre ez általában nem jellemző. Az autóipar mindennapos elvárásai nagyon stresszesek, az iparágra jellemző folyamatos fejlesztések állandó megfelelést követelnek. Jelenleg 184 munkatárssal dolgozunk, a szellemi munkaerő ebből huszonöt százalék. Úgy gondolom, hogy a hosszú távú sikeres beszállítói munka egyik alapfeltétele, hogy folyamatosan fent tudjuk tartani a versenypozíciónkat, és megfeleljünk az állandóan változó igényeknek. Az, hogy egy cég jó minőségű terméket képes gyártani és időben tud szállítani, ez ma már alap elvárás, olyan, mint az abc. Itt érvényesül leginkább, mennyit tesz hozzá egy vállalat sikeréhez a hard és a soft elemek aránya. Egy gyártóberendezést megléte gyakorlatilag csak pénz kérdése, de a munkatársak tudása, hozzáállása már nem vásárolható meg pénzen.