Techtogether Révbe értek a győri motorfejlesztő hallgatók

Révbe értek a győri motorfejlesztő hallgatók

Pardavi Mariann | 2015.12.15 08:50

Révbe értek a győri motorfejlesztő hallgatók

A Széchenyi István Egyetem hallgatói évek óta azon fáradoznak, hogy olyan erőforrást kínáljanak az FS csapatok számára, ami valóban alkalmas a versenyzésre. Ha minden a tervek szerint halad, úgy tűnik, negyedik generációs motorjukkal részt vehetnek a 2016-os versenyen.

Hirdetés

December 9-én rántotta le a leplet a SZEngine csapat a vadonatúj erőforrásról egy nagyszabású rendezvény során.

Borsi Fanni csapatkapitány az új motorral

Borsi Fanni kommunikációs vezető elmondta, a hallgatói team azért alakult, hogy olyan versenymotort fejlesszen ki és gyártson le, ami megfelel a Formula Student versenysorozatban részt vevő csapatok számára. Ezen a megmérettetésen a hallgatók együléses versenyautót készítenek, a motort azonban kereskedelmi forgalomból szerzik be, melyek a szabályok korlátozásai miatt csak komoly átalakítások után válnak használhatóvá.

Olajkör

– Ha meg tudunk felelni minden elvárásnak, és tarthatóak az időtervek, akkor indulunk az FS versenyeken – tette hozzá Borsi Fanni. Vagyis, ha minden jól megy, 2016 nyarán motorjuk a magyarországi FS versenyen élesben is teljesíthet: a szintén a Széchenyi István Egyetemen tevékenykedő Arrabona Racing Team építiené be járművébe.

Rasovszky Tamás konstrukciós vezető elmondta, a negyedik generációs motorjuk az előző alapjaira épült.

A csapatnak otthont adó Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria főtámogató mellett az alábbi vállalato segítették a hallgatókat (számos más cég mellett):

• Dendrit-Mentor Kft. – forgattyúház gyártása

• CNC Rapid Kft. – autós tesztekhez helyszín szolgáltatása, főtengely legyártása

• Revo-Tec Bt. – SZEngine motorfékpadhoz alkatrészek gyártása, a szükséges eszközök beszerzése

• Belső Égésű Motorok Tanszék – csapat otthona, eszköz használataiban segítség, szakmai támogatás, az egyedi fékpad létrejöttében támogatás

• AVL AutóKut Mérnöki Kft. – szakmai támogatás, az egyedi fékpadhoz nyújtott segítség

• NI Hungary Kft. – fékpadi vezérlőrendszer kialakításában és kiépítésében segítség

– A legfőbb változás az olajkörrel kapcsolatban történt, szárazkarter helyett félszárazkarteres rendszert használunk. Így nem kell külső olajtartályt alkalmaznunk, ezt a funkciót a váltótérbe integráltuk, az olajpumpát és az olajvezetéket is a forgattyúházból alakítottuk ki, így csökkent az erőforrás tömege és a külső egységek száma is. A forgattyúház tömege 800 grammal csökkent, így már 4 kilogramm alatt van a két forgattyúházfél össztömege, mely mindössze kétharmada a széria versenytárs motorok forgattyúházaihoz képest. A motor elektromos igényeinek biztosításához egy 104 gramm tömegű BLDC motort használunk fel generátorként, melynek tömege körülbelül hatoda, míg teljesítménye két és félszerese a hasonló széria motorokban használt generátorokénak. Mechanikus helyett elektromos vízpumpát használunk, ennek köszönhetően a vízcsövek hossza is rövidült, és csökkent a súlypont magassága.

További tömegcsökkentés céljából a széria hajtórudat egyedire cserélték, főtengely jeladó tárcsát a főtengelysonkákba integrálták, egyedi vezérműtengelyt terveztek, és optimalizálták a kukactengely geometriáját. A motorblokk tömege a harmadik generációs motorhoz képest 27,5 kilogrammról 25,8 kilogrammra csökkent.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink