Megvalósult minden Knorr-Bremse támogatott jótékonysági projekt

Szerző: autopro.hu/W.A. | 2017.05.18. 13:55

Tavaly a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 17 millió forint (közel 55.000 euró) támogatást adott 9 helyi iskolának, alapítványnak. A támogatásokat az intézmények infrastruktúra fejlesztésre, egészségmegőrzésre, oktatási eszközök beszerzésére fordították. A napokban átadták a felújított tornatermet a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában, ezzel megvalósult az utolsó projekt is.

Az átadón jelent volt Varga-Papp Szilvia, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft HR vezetője, aki örömmel mondta el, hogy egyre több önkéntes kolléga jelentkezik a cégcsoport Local Care elnevezésű jótékonysági programjára, melynek keretében tavaly a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. már 9 intézményt tudott támogatni. Köztük volt a Bolyai Gimnázium, mely fizika termének eszközbeszerzését tudta ilyen módon megvalósítani, az Arany János Általános Iskola, ahol új távolugrópálya épült, a Klapka utcai Bölcsőde, ahol játékokat szereztek be, valamint a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, ahol az iskola udvarát újították fel. A legtöbb helyen a cég dolgozói önkéntes munkában segítették a felújítási és helyreállítási munkálatokat.

A Knorr-Bremse jótékonysági szervezete, a Knorr-Bremse Global Care e.V. 2015-ben ünnepelte 10 éves fennállását. 2005 óta a szervezet 200 projektet támogatott 58 különböző országban és közel 650 000 rászorulóhoz jutott el segítség a szervezeten keresztül világszerte. A Global Care a fenntarthatóság mellett kötelezte el magát, erre utal „Kilátást nyújtunk a rászorulóknak” mottója is. A nyerters pályázók ennek megfelelően a támogatást iskolaudvarok felújítására, kültéri sporteszközök beszerzésére, tornatermem felújítására, bölcsőde udvarának megújítására, szabadtéri játékok beszerzésére, mozgássérült fiatalok közösségi terének fejlesztésére, szemléletes oktatás fejlesztésére fordíthatták.

Hírlevél feliratkozás

Kiemelt partnereink

Ezt olvasta már?