Beszállítók Innovációs projekt a Schwarzmüllernél

Innovációs projekt a Schwarzmüllernél

MTI | 2014.04.24 16:26

Innovációs projekt a Schwarzmüllernél

Magyar gyártástechnológiai innovációs projekt fejeződött be a dunaharaszti Schwarzmüller Kft.-nél – mondta el az MTI-nek Bundschuh Nándor ügyvezető igazgató csütörtökön.

Hirdetés

A 340 millió forintot meghaladó program keretében az innováció mellett a fejlesztéshez szükséges berendezéseket és szerszámokat is megvásárolták – tette hozzá az igazgató. A több mint 90 millió forint uniós támogatással végrehajtott projektnek köszönhetően többféle méretű és űrtartalmú alumíniumtartályok és más alumíniumgyártmányok sorozatgyártása indulhat meg – vázolta a beruházás hosszú távú hatását az ügyvezető. A két éven át tartó munka során a cég az eddigi acél szerkezeti anyag helyett korszerűbb anyaghasználatra tért át – magyarázta Bundschuh Nándor -, a főbb szerkezeti egységeket ezután alumíniumból készítik, amihez új technológiát is kidolgoztak.

A gyártástechnológiának köszönhetően lehetővé válik ovális alumínium szerkezet hegesztése robotizált technológiával, és a projekt eredményeként országos viszonylatban is csúcsminőségű hegesztéstechnológiai gyártócella készült el. - A fejlesztésnek köszönhetően Kelet-Közép-Európában olyan egyedülálló tartálygyártási kapacitás jött létre, amely alkalmas a szervizelési, javítási, karbantartási feladatok ellátására is. A beruházás nagy sorozatgyártást tesz lehetővé – emelte ki az igazgató -, a cég az alumíniumfelépítményes pótkocsik széles választékát képes gyártani, a termékcsalád és a gyártástechnológia kifejlesztését követően a gyártás a dunaharaszti telephelyen zajlik.

A tervek szerint a dunaharaszti üzemben 80-100 darab tartálykocsit készíthetnek évente, a termékek értékesítése alapvetően a Schwarzmüller-csoport hálózatán keresztül történik. A kft. évek óta sikeresen működik együtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek tanszékével a kutatás-fejlesztési munkában. A kétéves periódus kezdetén 6 fővel indult a fejlesztő munka, majd a foglalkoztatottak száma összesen 18 főre emelkedett, amiből 11 volt fizikai alkalmazott, heten pedig mérnökök.

A Schwarzmüller Kft. az osztrák anyacég magyarországi leányvállalataként 1990-ben kezdte meg működését, 1993-ban építette fel első üzemcsarnokát Dunaharasztiban, majd többlépcsős beruházás és létszámfejlesztés után az 50 ezer négyzetméteres összterületű gyártócsarnokban évente mintegy 2500 különböző rendeltetésű felépítményt és pótkocsit készít. A vállalat adózott eredménye 2013-ban közel 870 millió forint volt, a foglalkoztatottak száma 414 fő; a cég 70 százalékban exportra gyárt.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink